Czibere: az autizmus ügye nem tekinthető csak a családok problémájának

Nem befogadó egy olyan társadalom, amely az autizmussal élő gyerekek ügyét kizárólag a család problémájának tekinti – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, amikor az autizmus világnapja alkalmából díjakat adott át "autizmusbarát" iskoláknak csütörtökön Budapesten.

auCzibere Károly arról beszélt, nem lehet magukra hagyni azokat a családokat vagy megengedni, hogy elszigeteltségben maradjanak, akik autista fiatalokat nevelnek, mert ez az egész társadalom közös ügye kell, hogy legyen.

Az államtitkár megfogalmazása szerint "nem a gyerek a fogyatékos, hanem az eszközrendszer", amelyben adott esetben nincs meg a szükséges szakmai tudás arra, hogyan segítsék az autista gyerekeket.

A szemléletformálás fontosságára hívta fel a figyelmet, arra, hogy a társadalom legyen tisztában azzal, mi is az autizmus, ugyanakkor a fiatalokban ne a fogyatékost lássák meg, hanem elsősorban azt, hogy ő gyerek.

Az államtitkár arról beszélt, a kormány minden olyan kezdeményezést támogat, amely azt segíti, hogy ne kerüljenek elszigeteltségbe az autista gyereket nevelők, hanem befogadó közösségekre találjanak és szakmai segítséget kapjanak.

AUTIskola díjat kapott mások mellett a miskolci Vargahegyi Autista Alapfokú Fejlesztő Iskola, a kabai Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a budapesti Addetur Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Speciális Szakiskola, valamint a gyöngyösi Ferences Rendi Autista Segítő Központ Általános Iskola.

A díjakat az iskolák képviselői - az államtitkár mellett - Szekeres Páltól, az Emmi miniszteri biztosától és Kővári Edittől, az Autisták Országos Szövetségének elnökétől vették át.

Az autizmus világnapja alkalmából csütörtökön a Parlament kupoláját és az ország számos más épületét is kék fénnyel világítják meg, továbbá számos településen állnak ki az autista emberekért különböző programokkal.

A rendezvényen kiosztott írásos összegzés szerint az autizmus spektrumzavar olyan állapot, amely az átlagostól eltérő fejlődéshez vezet.A tudomány pillanatnyi állása szerint az autizmus nem gyógyítható, de számos olyan fejlesztési módszer létezik, amellyel az autista emberek élete megkönnyíthető, képességeik pedig fejleszthetők.

Az autista emberek agya másképpen dolgozza fel a külvilágból érkező hatásokat, mint más embereké.

Ez az eltérő fejlődés az oka annak, hogy érzékszerveik sokszor túlságosan kifinomultak vagy éppen ellenkezőleg: nem elég érzékenyek, hogy befogadják a környezet ingereit.Ez az eltérő működés ezért megnehezíti társas kapcsolataikat is.

Az autizmus a becslések szerint a világon 67 millió, Magyarországon pedig legkevesebb 100 ezer embert érint.Magyarországon az 1988-ban alapított Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) meghatározó szereplője lett az autista emberek és azok családjai érdekvédelmének.Az AOSZ mostanra 3 ezer egyéni tagot és 83 szervezetet tömörítő országos ernyőszervezetté nőtte ki magát.

A szövetség a többi között oktatási intézmények, diákok számára tart interaktív, érzékenyítő előadásokat az autizmusról.Számos ingyenes kiadvány érhető el az aosz.hu-n ingyenesen letölthető formában az autizmusról, intézményekről, nevelési és jogi kérdésekről.

Az autista gyereknek az átlagostól eltérő szükségletei vannak az iskolákban, de az intézmények gyakran nem ismerik a megoldásokat.A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók csaknem 4 százaléka autista.

MTI

Hozzászólások


Támogatja a felvidéki szakkollégiumi rendszer működését a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány

Támogatja a felvidéki szakkollégiumi rendszer működését a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány

Több mint nyolcmillió forinttal támogatja a felvidéki szakkollégiumi rendszer működését a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány, a támogatás hozzájárul a felvidéki szakkollégiumi rendszer kiépítés...

Sipos: megfelelő ütemben zajlik a Klik átalakítása

Sipos: megfelelő ütemben zajlik a Klik átalakítása

A tervek szerint, a megfelelő ütemben zajlik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átalakítása - mondta Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár a köznevelési kerekasztal ülése utáni saj...

Diákhitel Központ: átadták az első ösztöndíjas szerződéseket

Diákhitel Központ: átadták az első ösztöndíjas szerződéseket

Átadták a Diákhitel Központ által meghirdetett ösztöndíjprogram első nyerteseinek szerződéseit - közölte a központ kedden az MTI-vel. A 14 győztes pályázó kiemelkedő tanulmányi, szakmai előmenetelé...

Idén is meghirdette középiskolásoknak szóló vetélkedőjét a választási iroda és az EP tájékoztatási irodája

Idén is meghirdette középiskolásoknak szóló vetélkedőjét a választási iroda és az EP tájékoztatási irodája

Idén is meghirdette Túl az első X-en - Tehetsz a jövődért, válassz! elnevezésű középiskolai vetélkedőjét az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája és a Nemzeti Választási Iroda - közölte a két szerve...

Lámfalussy Sándor nevét vette fel a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara

Lámfalussy Sándor nevét vette fel a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara

A világhírű közgazdászprofesszor, az euró egyik atyjaként ismert Lámfalussy Sándor nevét vette fel a Nyugat-magyarországi Egyetem (NymE) Közgazdaságtudományi Kara csütörtökön - közölte a felsőoktatási...

Megjelent a Pallasz Athéné Egyetem Campusának kivitelezésére kiírt közbeszerzési felhívás

Megjelent a Pallasz Athéné Egyetem Campusának kivitelezésére kiírt közbeszerzési felhívás

A Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. (KEDO Zrt.) közzétette a Pallasz Athéné Egyetem campusának első építési ütemére vonatkozó közbeszerzési felhívását - közölte az egyetem az MTI-vel csütörtökön. Az 5,5 ...


Az oktatás kicenzúrázott témái

Az oktatás kicenzúrázott témái

Hét tananyag, amit a világ egyes területein nem tanulnak meg a diákok.Arról már sok szó esett, hogy az iskolában mindent megtanítanak, amire egy embernek ritkán van szüksége az életben, ám arról kevés...

A versenyképes oktatásról rendeztek konferenciát

A versenyképes oktatásról rendeztek konferenciát

A versenyképes oktatás megteremtéséről rendezett konferenciát az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és a Nemzetga...

Komoly vádak az iskolarendszer ellen! – videó

Komoly vádak az iskolarendszer ellen! – videó

Hatalmas sikere van az alábbi Prince Ea által készített videónak, mert az oktatásról, az egész világot érintő súlyos problémáról beszél. A videót 4 nap alatt már több százezrem tekintették meg. A tém...

Rétvári: megemelt fizetés érkezett a pedagógusok számlájára

Rétvári: megemelt fizetés érkezett a pedagógusok számlájára

Megemelt fizetés érkezett szerdáig a pedagógusok számlájára: az érintettek három-tizenötezer forinttal kaptak több pénzt - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti álla...

http://ujhazak.com