Debreceni Egyetem: egyre felkészültebb jelentkezők

Az orvosi és a gazdaságtudományi képzés volt a legnépszerűbb az idén a Debreceni Egyetemre (DE) jelentkezők körében - közölte Bartha Elek oktatási rektorhelyettes pénteken sajtótájékoztatón. Beszámolt arról is, hogy jelentkezők között javult a felvettek aránya.Az idei felvételik eredményét ismertetve Bartha Elek kiemelte: a DE az ország egyik legnépszerűbb felsőfokú oktatási intézménye, vidéken őrzi az első helyét. Első körben 6502 diákot vettek fel. A gólyák száma tízezer körül lehet, a határon túli képzésekkel, a jogorvoslatok és a pótfelvételik eredményével, továbbá az angol nyelvű képzésekkel.
    

Bartha Elek közölte, jelenleg 14 karuk működik, 12 képzési területen. Kitért arra is, hogy javult a felvettek aránya, egyre felkészültebben érkeznek az egyetemre a diákok. A legnépszerűbb karok, szakok közt első helyen az orvosi és egészségügyi képzés áll, ahová a legtöbb hallgatót vették fel. Ezt követi a gazdaságtudományi kar, de igen népszerű a jogászképzés, valamint az igazgatási, műszaki képzés is.
    

Az országos tendencia itt is érvényesül: a pedagóguspálya iránti érdeklődés megcsappant, erre a képzésre kevesen jelentkeztek - közölte az oktatási rektorhelyettes. A jogorvoslati lehetőségekről, pótfelvételi eljárásról Pósánné Rácz Annamária oktatási igazgató beszélt. Elmondta, a pótfelvételi után 300-400 hallgató kerülhet még be az egyetemre. Összességében mintegy tízezer hallgató kezdheti meg tanulmányait idén a Debreceni Egyetemen - közölték a szakemberek.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com