Diákhitel Központ: idén is jelentősen bővül a diákhitelt felvevők száma

Folyatódik a tendencia, idén is jelentősen bővül a diákhitelt felvevők száma - közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Magyar Péter azt mondta, hogy a szabad felhasználású Diákhitel1-et több mint 20, a képzési költségekre fordítható Diákhitel2-t pedig csaknem 20 százalékkal többen vették fel idén.

    
Jelenleg 177 ezer élő szerződése van a központnak, idén eddig több mint tízezren éltek a kedvezményes hitelfelvételi lehetőséggel - tette hozzá. A vezérigazgató szerint a bővülés annak köszönhető, hogy a szülők és a diákok egyaránt felismerték, a diákhitel sokkal inkább támogatásnak minősül, mint klasszikus értelemben vett hitelnek.
    

Az alacsony kamat - a Dikákhitel1 esetében 1,99 százalékos, a Diákhitel2 pedig kamatmentes - mellett családtámogatási kedvezmények is vannak: a diákhitellel rendelkező édesanyáknak második gyermekük születésekor a hitel felét, a harmadik gyermek születésekor pedig a hitel teljes összegét elengedik - emlékeztetett.
    

Magyar Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy aki még a téli szünet előtt szeretné megkapni a Diákhitel1 teljes féléves összegét, ami 350 ezer forint, annak november 15-ig kell ezt igényelnie.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com