Hoffmann: kiszámíthatóvá és biztonságossá vált a pedagógus-életpálya

A köznevelési államtitkár szerint kiszámíthatóvá és biztonságossá vált a pedagógusok életpályája és növekszik a pedagógushivatás iránti érdeklődés.

Hoffmann Rózsa szombati budapesti sajtótájékoztatóján a tanév első félévét értékelve kiemelte: a tanítás rendben zajlott, és elindult az a folyamat, amelynek célja és eredménye, hogy a pedagógusokat a társadalom megbecsülje, és olyan helyzetbe hozza, hogy a bérük méltó legyen ahhoz a felelősségteljes munkához, amelyet végeznek. Felidézte a pedagógus-előmeneteli rendszer indulását, amelynek keretében a pedagógusok 80 százaléka 40-80 ezer forintos béremelést kapott. Ez az első lépés, januárban ezt újabb követte a minimálbérhez kapcsolódva, 8-10 ezer forintos összeggel.

oktatásKiemelte, hogy a béremelés előtt a legtöbb pedagógus 190-200 ezer forintot keresett, ez utána 290 ezer forintra nőtt. Összességében 160 ezer pedagógus havi jövedelme nőtt, és szeptembertől újabb, 10 ezer forintos nagyságrendű emelkedés várható. Jelezte: 2017-ig minden tanév kezdetén jogszabályban foglalt újabb növeléssel lehet számolni.
Kiszámítható és biztonságos a pedagógusok életpályája - mutatott rá a köznevelési államtitkár, aki megjegyezte: növekszik a pedagógushivatás iránti érdeklődés, az álláspályázatokra az intézkedések hatására egyre többen jelentkeznek. A munkaszervezés módja is megváltozott, ezt mára országszerte minden iskolában megszokták, és az egyetlen többletfeladatot nem írt elő a pedagógusok számára - fűzte hozzá.

Szólt arról is, hogy 2002 és 2009 között 17 448 pedagógus veszítette el az állását, ezzel szemben a mostani tanév úgy indult, hogy nem volt létszámcsökkenés. Az előző éveknek megfelelő létszámmal kezdték a tanévet, az iskolákban most 160 157 pedagógus dolgozik. Hoffmann Rózsa örvendetesnek nevezte, hogy míg a korábbi években elég sok iskolát bezártak és összevontak, addig néhány intézmény a mostani tanévben újraindult. Nyolc kisiskola nyílt meg, és azért nem több, mert nem volt rá igény a gyermekek létszámának fogyása miatt - tette hozzá. A kiosztott háttéranyag szerint 2013-hoz képest 13 százalékkal több forrás jut a köznevelés működésére, amire az idén 1 260 518 millió forintot fordítanak.

Hoffmann Rózsa összegzése szerint jó irányba haladnak, és olyan törvényeket készítettek elő, fogadtak el, amelyek kidolgozásában a pedagógustársadalom reprezentatív szervezetei részt vettek. Egyetlen olyan intézkedés sincs, amit a társadalom és pedagógusok jóval több mint a fele ne támogatott volna - jegyezte meg. A délutáni fővárosi tüntetésről kérdésre azt mondta: a szervezők egyértelműen politikai szándékra épülő, megalapozatlan követeléseket fogalmaztak meg. Két és fél hónap múlva országgyűlési választások lesznek, ilyenkor a politikai erők erőteljesen hallhatják a hangjukat - jegyezte meg, hozzátéve: megszokták, hogy a másik oldal eszköztárában az utcai tüntetések, a negatív állítások egyaránt jelen vannak.

"Ezt egy természetes jelenségnek fogom fel, (…) nem tulajdonítok neki túlságosan nagy fontosságot" - fogalmazott, hozzátéve: olyan világ nem volt és nem lesz, ahol száz százalékig mindig mindenki egyetért. Jeszenszkyné Gallai Gabriella, az Általános Iskolai Igazgatók Országos Szövetségének elnöke kiemelte: a köznevelés megújítása valamennyi résztvevő közös érdeke. A szövetség ennek a folyamatnak kezdettől aktív résztvevője, és az irányvonallal teljes mértékben egyetértenek - mutatott rá. Arra számítanak, hogy a döntéshozók a véleményüket a jövőben is meghallgatják, és a Nemzeti Pedagógus Kar létrejöttével reményeik szerint javaslataikkal élhetnek majd még a jogszabályalkotás előtt. Kiemelte a pedagógus-béremelést, annak januári lépcsőjét, és azt mondta, hogy örülnek ennek a pedagógusok. Közölte, nagyon kevesen vannak azok, akiknek jövedelme csökkent.
forrás:MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com