Közlekedésbiztonsági tanévnyitókat rendeztek országszerte

Közlekedésbiztonsági tanévnyitót rendeztek óvodásoknak és általános iskolásoknak Budapesten és a megyeszékhelyeken kedden. A másodszor megszervezett KRESZ-feszten óvodásoknak és általános iskolásoknak tartanak közlekedésbiztonsággal kapcsolatos programokat, versenyeket, Budapesten pedig átadták a felújított KRESZ-parkot a Városligetben.

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a fővárosi ünnepégen azt hangsúlyozta: több szervezettel összefogva azt a célt szeretnék elérni, hogy megismertessék a legkisebbekkel az alapvető szabályokat a biztonságos közlekedésük érdekében. Ez a pont szerepel a nemzeti közlekedési stratégiában is, és az elmúlt évben ötmilliárd forintot fordítottak a gyerekeket is érintő közlekedésbiztonsági fejlesztésekre - tette hozzá.

kreszHalmosi Zsolt, az Országos Baleset-megelőzési Bizottság (OBB) alelnöke kiemelte, hogy szeptemberben egyetlen gyermek sem vesztette életét az ország közútjain balesetben. A statisztika folyamatosan javul, 1990-ben még 107 gyermek halt meg közlekedési baleset miatt - jelezte. Hangsúlyozta, hogy az unió 2050-re nullára akarja csökkenteni a közlekedési baleset halálos áldozatainak számát, de ehhez sok ember és szervezet összefogása szükséges.
Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöke azt mondta, sokszor nehezményezik a közlekedők a túlszabályozottságot, de tapasztalataik szerint amint lazítanak valamilyen szabályon, a közlekedők "túltolják a biciklit", sokkal lazábban veszik az előírásokat, magukat és másokat is balesetveszélybe sodorva ezzel. Ahhoz, hogy lazítani lehessen a közlekedés szabályain, a közlekedési kultúrát kell megváltoztatni, amihez jó kiindulópont az óvodások és az általános iskolások felkészítése - tette hozzá.

Vereczkey Zoltán, a Közlekedéstudományi Intézet ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy elsősorban megelőző tevékenység a KRESZ-feszt, és ezt a folyamatot az OBB tudja megfelelően koordinálni. Hozzátette: nem megvédeni kell a gyerekeket, hanem alkalmassá kell tenni őket arra, hogy le tudják küzdeni a nehézségeket.
forrás.MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com