Kutatás-fejlesztésre nyert félmilliárd forintot a Miskolci Egyetem

Elárasztott bányatérségeket kutató autonóm robot fejlesztésére is készül egyebek mellett a Miskolci Egyetem (ME), amely hat kutatási területre több mint félmilliárd forintot nyert az Európai Unió Horizont 2020 pályázati keretprogramjából - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-t.

Az egyetem közleménye szerint a hat program összértéke meghaladja a 4 milliárd forintot, a miskolci intézmény két programban konzorciumvezető. A kutatási projekteket nemzetközi szinten is jegyzett európai, amerikai, dél-afrikai egyetemekkel, tudományos- és kutatóintézetekkel együtt, közösen valósítják meg - tették hozzá.

miskolci egyetem

A pályázatok témakörei felölelik a nyersanyagbányászatot, a robotikát, a hidrogeológiát, valamint az innovációs kapacitás megerősítését, és kiterjednek a fiatalok mobilitásnövelésének kutatására is.

A nyertes pályázatok mindegyike nemzetközi együttműködésen alapul, mely a felsőoktatási tevékenységen túlmutatva, a kutatás és az innováció összekapcsolását célozza - jelezték a közleményben.

Hozzátették: a Horizont 2020 keretprogram uniós forrásainak köszönhetően elinduló innovációs projektek garantálják, hogy a hallgatók közvetlenül bekapcsolódhassanak a nemzetközi kutatói tudásáramba.

A Horizont 2020 az Európai Unió kutatás-fejlesztési és innovációs politikáját 2014-2020 között meghatározó program, amely minden eddiginél nagyobb, csaknem 79 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodik. A program a kontinens globális versenyképességének növelését célzó Európa 2020 stratégia Innovatív Unió elnevezésű kiemelt kezdeményezésének egyik alappillére.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com