LMP: ingyenessé kell tenni a diplomaszerzést

Az LMP szerint ingyenessé kell tenni a diplomaszerzést mindazok számára, akik megfelelnek a felvételi követelményeknek. Ezért el kell törölni a felvételi keretszámokat is - mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Kanász-Nagy Máté, a párt országos elnökségének titkára.A politikus sérelmezte, hogy a felsőoktatási ponthatárok csütörtöki meghatározása után mintegy 68 ezren jutottak be egyetemre, főiskolára, de azt is, hogy alig több, mint 91 ezren jelentkeztek ezekben az intézményekbe. Emlékeztetett: 2010-ben még 140 ezer fiatal jelentkezett és százezer be is került.

    
"Eltűntek a felvételizők, eltűntek a hallatók a felsőoktatásból" - fogalmazott, hangsúlyozva: ez ellentétes a pártja által szorgalmazott tudás alapú társadalom kialakításával. Az LMP azt tartaná szükségesnek, hogy a teljes társadalom 40 százalékának legyen diplomája, ettől azonban a politikus szerint évről évre távolodunk. A tandíjak és a keretszámok ugyanis a szegényebb családokból érkezőket riasztotta el, míg a jobb módúak inkább külföldön tanulnak - mondta.
    

A politikus kérdést kapott arról, hogy a Hírklikk álinterjút közölt Orbán Viktor miniszterelnökkel. Kanász-Nagy Máté úgy reagált: ezt megmagyarázhatatlannak, méltatlannak és rossz gyakorlatnak tartja, amely reményei szerint nem folytatódik.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com