Március 18-tól pedagógus sztrájk!

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) március 18-án gördülő sztrájkba kezd.

Mendrey László a szakszervezet elnöke elmondta, hogy a gördülő sztrájk lényege, miszerint különböző iskolákban kezdődik el és utána szabadon csatlakozhat hozzá bármely iskola, amely szimpatizál a tiltakozás ezen formájával . Nem árulta el, eddig pontosan melyik iskolák és milyen szakszervezetek vesznek részt a tíz nap múlva kezdődő sztrájkban. A pedagógusok azért kezdik el tiltakozásukat mert nem látják bérüket biztosítottnak illetve az óraszámokat szeretnék csökkenteni. A jelenlegi kilátások szerint a tanárok 51 órás heti munkaideje emelkedni fog és a 32 órás kötelező ott tartózkodást szeretnék kivenni a kormány javaslatából. A meghirdetett pedagógus életpálya modellre garanciát szeretnének kapni és a 73 milliárdos támogatást a költségvetésben látni. A PDSZ elnöke közölte, hogy ahol sztrájkolni fognak, ott három nappal előre szólnak mind az igazgatóknak,mind a szülőknek a várható sztrájk alatti megoldásokról, hogy a gyerekek ellátása biztosított legyen.
A Pedagógusok Szakszervezete nem csatlakozik a sztrájkhoz, Galló Istvánné szerint a kormány már részletesen foglalkozik a PDSZ követeléseivel.
Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár, közölte, hogy az iskoláknak kötelességük biztosítani azon gyerekek számára a tanulási lehetőséget, akik ezt igénylik. Szerinte a sztrájk sem az ország, sem a gyerekek, sem a pedagógusok érdekeit nem képviselik.

Forrás: privatbankar.hu

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com