Népszerű a Mathias Corvinus Collegium középiskolás programja

Nagyon népszerű a Mathias Corvinus Collegium (MCC) középiskolásoknak szóló programja, a téli felvételi időszakban csaknem 1200 diák jutott be a képzésre - közölte a tehetséggondozó intézmény kedden az MTI-vel.A közlemény szerint az MCC már több mint 25 éve működik, középiskolásoknak szóló programját pedig mintegy 15 éve indította el. Jelenleg 3500 középiskolás fiatal vesz részt a személyes képzésen alapuló programban, amelyet e-learning kurzusok egészítenek ki.
    

A diákok a többi között a modern kori történelem, a közgazdaságtan, a pszichológia, a jog, az irodalom, valamint egy magyar és egy angol nyelvű íráskészség-fejlesztő kurzus közül választhatnak, havonta kétszer pedig személyes készségfejlesztő napon vehetnek részt. Az idei tanévtől valamennyi képzési helyszínen elérhetők személyes tanulási és közösségépítő alkalmak, valamint szakmai klubdélutánok, további újdonság pedig az angol és német nyelvi kurzus.
    

A középiskolai program a főváros mellett további 11 településen érhető el, például Győrben, Debrecenben, Szegeden, Szombathelyen és Szekszárdon. A 2013 óta Erdélyben is működő képzéseken több mint hatszáz erdélyi magyar tanuló vesz részt, de a Felvidékről, a Vajdaságból és most már Kárpátaljáról is jelentkezhetnek középiskolások a programra. A diákok egy évben kétszer - télen és tavasszal - is beadhatják a jelentkezésüket, de félév közben is lehet pályázni. A programról további információ a https://kp.mcc.hu/ oldalon érhető el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com