Oktatási államtitkárság: a kormány továbbra is a diákok és a tanárok érdekeit veszi figyelembe

Az oktatási államtitkárság szerint érthetetlen miért emleget "átverést" a Pedagógusok Szakszervezete, miután sokszori meghívás ellenére sem kívánnak részt venni a köznevelési kerekasztal és a munkacsoportjai munkájában, s a kormány képviselője által javasolt megállapodás-tervezetet pedig nem írták alá.

Az államtitkárság kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben reagált Galló Istvánné, PSZ elnök nyilatkozatára. Az érdekvédő az MTI-nek vasárnap, pedagógusnapon azt mondta, hogy a köznevelési törvény most benyújtott módosításából több olyan pont is kimaradt, amelyekről a tárgyalásokon egyeztettek, és úgy tűnt, az álláspontok közeledtek.

psz

Az oktatási államtitkárság leszögezte: a kormány együtt kívánja megtalálni a megoldást a köznevelés legfontosabb problémáira a köznevelési rendszerben érdekelt testületekkel, szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel, beleértve a Pedagógusok Szakszervezetét (PSZ), a diákok és a szülők képviselőit, kamarákat, fenntartókat és a tudomány képviselőit, ezért is hozta létre a köznevelési kerekasztalt.

A köznevelés valóban létező problémáiról való érdemi tárgyalásra elsősorban tehát a mindenki számára nyitott köznevelési kerekasztal keretei a legalkalmasabbak, de ezzel párhuzamosan folyamatosak a tárgyalások a pedagógusok szakszervezeteivel is. Meggyőződésük, hogy a problémák megoldására a párbeszéd jelenti a leghatékonyabb megoldást - írták.

A szakszervezetek hozzáállása ellenére (miszerint nem vesznek részt a köznevelési kerekasztal munkájában) az Emmi a PSZ 25 pontos követelésének csaknem mindegyikében konkrét megoldási javaslatokat dolgozott ki és a szükséges jogszabályi módosításokat is előkészítette.

Mint írták, a szakszervezettel ellentétben a különböző önkormányzati szövetségek képviseltették magukat a kerekasztalon, ahol konszenzus volt arról, hogy át kell alakítani az állami intézményfenntartói rendszert, és konszenzus volt abban is, hogy a vegyes rendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Az állami fenntartás új struktúrájára vonatkozó, a köznevelési kerekasztal fenntartói munkacsoportja és az állami fenntartó központ által közösen kidolgozott és a tárgyalások során az Emmi által részletesen ismertetett javaslat minden feltételt kielégít, amely megfogalmazódott a különböző szervezetek részéről az elmúlt időszakban.

Kiemelték: a kerekasztal többek között megvizsgálta annak a lehetőségét is, miként lehetséges a pedagógusok szakmai önállóságának növelése, illetve a tanulói óraterhelés csökkentése úgy, hogy annak hatásai már a 2016/2017-es tanév során érezhetőek legyenek. A tartalomfejlesztési munkacsoport és Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös javaslatai alapján az új Nemzeti alaptanterv 2018. szeptember 1-jei bevezetését megelőzően is szélesebb mozgástere lesz az iskoláknak, a megtanítandó tananyag meghatározásában feldolgozásában.

Jelezték: a kerekasztal-tárgyalások mellett tovább folytatódnak az egyeztetések a reprezentatív pedagógus szakszervezetekkel, "hiszen mindenkinek fontos a munkabéke és köznevelési intézmények zavartalan működése, a köznevelési rendszer méltányosságának és eredményességének javítása a gyermekek érdekében".

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com