Palkovics: pályázati források a felsőoktatás fejlesztésére

A felsőoktatási hallgatók szakkollégiumi támogatását, tudományos műhelyeinek fejlesztését célozza az a közel 11 milliárd forintos pályázat, amelyet az oktatási államtitkár ismertetett sajtótájékoztatón pénteken Budapesten. További közel 30 milliárd forintos keret segíti a felsőoktatási oktatási-kutatási infrastruktúra fejlesztését. Palkovics László elmondta: az egyik pályázat keretében rendelkezésre álló közel 11 milliárdos keretből a tudományos diákköri tevékenységet erősítik, a szakkollégiumok munkáját támogatják. Azt szeretnék, ha már az elsőéves, tehetséges hallgatók olyan kutatási-képzési projektekben tudnának részt venni, amelyek későbbi kutatói tevékenységüket segítenék, illetve támogatják, hogy kutatóként tudjanak elhelyezkedni. Megjegyezte: az intézmények a források többszörösére pályáztak.


Az oktatási államtitkár hangsúlyozta: a felsőoktatási intézményeknek a kutatások, alapkutatások, illetve az alkalmazott kutatások területén is erősödniük kell. A kormány már lehetővé tette, hogy a felsőoktatási intézmények együttműködése könnyebb legyen a vállalatokkal, a doktori képzés feltételei is jelentősen módosultak, a doktoranduszok ösztöndíja emelkedett, az egyetemi kutatói-oktatói bértábla is változott, a keresetek nőttek - emlékeztetett, hozzátéve: tavaly 15 százalékkal nőttek, idén és jövőre további 5-5 százalékkal emelkednek a bérek.


A kormány célja, hogy Magyarország ne csak gyártó, hanem innovációs központ is legyen Közép-Európában - mondta. Egy másik pályázaton az egyetemek oktatási-kutatási infrastrukturális és eszközfejlesztésre lehet támogatást kérni - közölte az oktatási államtitkár. Schanda Tamás, az európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár hozzátette: olyan fejlesztéseket támogatnak, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a felsőoktatási intézmények megerősödjenek.


Sikeres felsőoktatáshoz jól felszerelt laborokra, az iparral közösen fejlesztett és használt tanműhelyekre, modern eszközökre van szükség - rögzítette, hozzátéve: Magyarország versenyképessége növelésének egyik kulcsa az innováció erősítése. Abban bíznak, hogy a fejlesztések hozzájárulnak a felsőoktatás eredményességének növeléséhez.


Kiemelte az orvosi- és egészségügyi képzés modernizálását a három orvosképzést nyújtó egyetemen, és célként jelölte meg, hogy bővüljön a nők részmunkaidős és távmunkában való foglalkoztatása. Kötelező gyermekbarát megoldásokat építeni a fejlesztésekbe, és a wifi-elérést kiépíteni. A kormány pályázati keretként 29 milliárd forint fejlesztési forrást különített el, az elnyerhető összeg 50 milliótól 7,6 milliárdig terjed - ismertette. Vissza nem térítendő támogatásról van szó, önrész nem szükséges hozzá.  


A végrehajtásra 36 hónap áll rendelkezésre. A kérelmeket április 6-ig lehet benyújtani - jelezte az államtitkár. Kérdésre a kilencosztályos általános iskolákról megjelent hírekről az oktatási államtitkár azt mondta: nincs ellentmondás. A Nemzeti alaptanterv (Nat)  és a kilencedik osztály kérdése nem függ össze, a Nat bevezetését 2019-re tervezik, és a tartalmi fejlesztés el is kezdődött.


A kilencedik osztály ettől független, bevezethető ezzel együtt, de ettől függetlenül is - jelezte. Kitért arra is, hogy a kilencedik osztályról a kormány első olvasatban tárgyalt, de nem döntött, ez egy megfontolandó alternatíva - közölte.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com