SZFE-rektor: senki nem presszionálta Papp Csillát a kancellári poszttól való visszalépésre

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rektorának tudomása szerint senki nem presszionálta Papp Csillát, az eredetileg nyertes kancellárt a poszttól való visszalépésre.

felső oktatásErről M.Tóth Géza beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón a kancellárválasztás körül kialakult helyzet kapcsán.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellári tisztségének betöltésére vonatkozó pályázatot elnyerő Papp Csilla arról tájékoztatta a tárcát, - mint a kancellári pályázat kiíróját -, hogy visszalép kancellári tisztségének betöltésétől.

A közlés szerint döntése indokaként az egyetemen a személyével kapcsolatban kialakult hangulatot, a vele szemben folytatott méltatlan és jogszerűtlen eljárást, valamint a személyét és a családját ért támadásokat jelölte meg.

A rektor felidézte: a pályázatok értékelése két fordulós volt, az elsőben nem minden intézménybe találtak megfelelő jelöltet. December végén nevezték ki az érintett nyolc intézménybe, - köztük az SZFE-re is -, a kancellárokat. Az új kancellároknak január 5-én kellett a munkát elkezdeniük, náluk kis csúszás volt.

Ennek hátterében az állt, hogy január 2-án ünnepelte az intézmény 150. születésnapját, és e napon szenátusi ülést is tartottak. Ezen felszólították a rektort, addig ne létesítsen hivatalos munkaviszonyt az új kancellárral, amíg nem találkoztak vele hivatalos formában.

Erről tájékoztatták a fenntartót, ugyanakkor az a válasz érkezett, hogy ez nem jogszerű. A szenátus több megbeszélés után elfogadta ezt az álláspontot, de a hétfői rendkívüli szenátusi ülésen Papp Csilla az eredetileg nyertes kancellár mégis megjelent. A többórás beszélgetés után állásfoglalást hoztak, amelyet eljuttattak a fenntartónak is. Ennek tartalmáról nem kívánt nyilatkozni.

Ezután érkezett Papp Csilla visszalépéséről szóló hír, és az, hogy a szintén alkalmasnak ítélt Vonderviszt Lajost javasolta az Emmi vezetője a miniszterelnöknek, aki ezt elfogadta.

Kérdésre a rektor közölte: a szenátus kérése korábban csak annyi volt, hogy szeretne találkozni a kijelölt kancellárral, és nem fogalmaztak meg előzetes kritikát vele kapcsolatban. Az, hogy gond lenne, nem merült fel – közölte.

Jelezte: a szenátus csütörtök délután összeül, és azt kérte Vonderviszt Lajostól, hogy jöjjön el és találkozzon a testület tagjaival. Az új kancellár erre igen mondott.

Arról, hogy szakmai aggályok merültek fel a korábbi jelölttel kapcsolatban, hogy nem dolgozott az oktatásban és művészeti területen, illetve politikai elkötelezett lenne, azt mondta: a törvény szerint ez nem a szenátus kompetenciája.

További kérdésre úgy fogalmazott: „szándékuk szerint” nem gyakoroltak rá nyomást, hogy lépjen vissza, és tudomása szerint senki nem presszionálta Papp Csillát a pályázata visszavonására.

Jelezte: az egyetem szakmailag és politikailag független és a szakmai szervezetekkel – ahogy eddig, a jövőben is - tartani kívánják a kapcsolatot.

Hozzátette: felhívta Vidnyánszki Attilát, a Magyar Teátrumi Társaság elnökét, és jövő hétfőn leülnek áttekinteni az elképzeléseket. Az egyetem szakmailag és politikailag független és a szakmai szervezetekkel tartani kívánják a kapcsolatot.

Solti Péter miniszteri biztos azt mondta: volt egy rövid ideig tartó jogi vita a fenntartó és az egyetem között, de ez a párbeszédnek köszönhetően lezárult. Papp Csilla a jogszabályban rögzített minden feltételnek megfelelt – jelentette ki, ugyanakkor a tárca közleményében szereplő személyes és családi okokat nem kívánta tovább részletezni.

Az új kancellár a csütörtöki napon lép hivatalosan munkába.

Vonderviszt Lajos kiemelte: az intézményt szeretné támogatni a fenntartó egyetértésével, és azt szeretné elősegíteni, hogy az elképzelések stratégiai szinten is megszülessenek, megvalósulhassanak. Célként jelölte meg, hogy az egyetem vezető művészeti és oktatási intézmény legyen.

Nem azzal az elképzeléssel érkezett, hogy embereket bocsásson el, de teljesen ki sem tudja ezt zárni, a racionalizálás sokféle következménnyel járhat – közölte az új kancellár.

Az intézmény jelenleg működőképes, de ebből még az nem következik, hogy nagyobb fejlesztések – amelyekre szükség is lehet – megvalósulhatnának.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com