Új épületszárnnyal bővült a diósdi német nemzetiségi általános iskola

Átadták a Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola új épületszárnyát pénteken. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára az eseményen arról beszélt, hogy a beruházás az ott folyó pedagógiai munka elismerése is, hiszen az iskola iránti, folyamatosan növekvő érdeklődés tette szükségessé a bővítést.

emmiCzunyiné Bertalan Judit emlékeztetett arra: Diósd 2013 nyarán nyerte el a városi címet, s ez is ösztönözte a települést arra, hogy a helyi iskolát, amely jelenleg két telephelyen működik, elindítsa a fejlesztés és a bővítés irányába.

Felidézte, hogy a kormány 2014-ben 9 milliárd forintot különített el a köznevelési infrastruktúra fejlesztésére, s ez az idén is folytatódik. Ezekből a nemzeti forrásokból az uniós pénzek mellett tanterem, tornaterem és tanuszoda fejlesztésére pályázhatnak az önkormányzatok, illetve az iskolák – mondta.

Az államtitkár jelezte: a kormány csökkenteni kívánja a családok iskoláztatással kapcsolatos terheit, a következő tanévtől az általános iskola első 3 évfolyamán ingyenes tankönyvekből tanulhatnak a diákok.

Emellett "alapozó" intézkedések is történtek - mondta, jelezve: azoknak a gyerekeknek a többsége - 90 százaléka -, akik ősztől bölcsődei vagy óvodai gondozásban részesülnek, ingyenes étkeztetésben részesül. Erősítik az óvodai fejlesztő és nevelő munkát is, amely megalapozza az iskolai éveket - fűzte hozzá.

Az államtitkár fontos állomásnak nevezte, hogy elindult a pedagógus-életpályamodell, de szükségesnek nevezte a pedagógusok és az iskolai munka megerősítését is. Ez nemcsak infrastruktúrát takar, hanem a köznevelés tartalmi megerősítését és megújítását is - tette hozzá.

Leszák Ferenc iskolaigazgató az MTI-nek elmondta, hogy míg 2013-ban 578 tanulója volt az iskolának, jelenleg csaknem hétszázan tanulnak ott. A 2014 őszén kezdődött építkezés során új épületszárnnyal gazdagodott az intézmény: az iskola két nagyobb és egy kisebb tanteremmel bővült, emellett akadálymentesített környezetet alakítottak ki és liftet is beépítettek.

Az iskolában 2014 szeptemberében indult meg a német nemzetiségi oktatás – tette hozzá.
A beruházás 125 millió forintos költségeihez a kormány több mint 31 millió forinttal járult hozzá, a berendezést a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ biztosította.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com