Orbán: Brüsszel szövetségesét, a magyar baloldalt is meg kell állítani

Brüsszelt és magyar szövetségesét, a baloldalt is meg kell állítani, mert sokmillió embert akarnak Európába hozni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.Orbán ViktorA kormányfő az interjúban arról beszélt, hogy a Schengen 2.0 akciótervet azért kellett közzétennie, mert Brüsszel előállt egy képtelen javaslattal, amely szerint Európa népesedési és gazdasági problémáit minél több migráns beengedésével kell megoldani.

Ez egybeesik a volt szocialista kormányok migrációs politikájának most nyilvánosságra került dokumentumával - mondta. Brüsszel és a magyar baloldal között teljes összhang van: be akarnak hozni sokmillió embert Európába - jelentette ki Orbán Viktor.

"Az előző szocialista kormányok ilyen programjában az szerepelt, hogy az ország egytizede belátható időn belül külföldiekből fog állni" - mondta a miniszterelnök, aki szerint "ez egy agyrém, lehetetlenség". Ezt meg kell akadályozni, tehát "nemcsak Brüsszelt kell megállítanunk ebből a szempontból, hanem Brüsszel magyar szövetségeseit, a magyar baloldalt is" - fogalmazott, hozzátéve: ezt a kérdést népszavazással kell lezárni Magyarországon.

Az Európában sok helyen magas ifjúsági munkanélküliség miatt azt szorgalmazta, hogy az európai fiataloknak adjanak munkát ahelyett, hogy idehoznának kívülről "más kultúrából érkező, együttélési problémákat okozó, terrorveszélyt növelő migránsokat". Szerinte azonban a "buborékban élő", "szellemi elnyomásban" lévő Nyugaton erről nem lehet ugyanilyen nyelven beszélni.

A miniszterelnök arról is szólt, hogy korábban volt egy jelentős különbség Németország és Magyarország között a migránsválság kezelésében. A magyar álláspont ugyanis a külső határok megvédéséről szólt, a németek ezzel szemben azt mondták, "különleges helyzet van, mindenki jöhet ellenőrzés nélkül".

Ám Németország időközben megváltoztatta az álláspontját, és "ma ugyanazt mondják, mint mi", vagyis a külső határok megvédésének fontosságára helyezik a hangsúlyt - fejtette ki. Bár nem vallja be, de Európa ugyanazt hangoztatja a külső határvédelem elsőségét tekintve, mint amit Magyarország képviselt - értékelte.

Jelezte azonban, hogy most arról szól a vita, mi legyen azokkal, akiket már beengedtek vagy időközben sikerül bejutniuk az Európai Unióba leginkább Olaszország tengeri határainál. Orbán Viktor ezzel kapcsolatos elvi álláspontja szerint ha valaki egyedül döntött migránsok ellenőrzés nélküli beengedéséről, akkor ennek a következményei sem vállalhatók nemzetközi szinten. "Ha nemzeti szinten volt döntés a beengedésről, akkor nemzeti szinten kell dönteni ennek következményeiről" - jelentette ki.

Hozzátette, ha nem sikerül megállítani egy népszavazással a migránsok szétosztását támogató Brüsszelt, akkor előfordulhat, hogy nem Magyarországon fogják megmondani, kikkel éljünk együtt. A schengeni övezettel kapcsolatban a kormányfő javaslata az, hogy Schengen tagjainak vállalniuk kell a kötelezettségeiket is, vagyis - ha az EU szélén helyezkedik el egy tagállam - a külső határ védelmét.

Attól a tagállamtól, amely ezt nem teszi meg - folytatta -, el kell kérni a külső határ védelmének jogát, ha pedig nem adja át, akkor fel kell függeszteni schengeni tagságát vagy ki kell zárni. A Líbia felől érkezők miatt szorgalmazta, hogy mihamarabb kell egy líbiai kormány, amellyel meg kell egyezni egy hatalmas - Afrika területén, a líbiai partoknál lévő - menekülttábor létrehozásáról, ahonnan szabályozott formában jöhetnének a migránsok, feltéve, hogy van befogadó ország. Mindezt az EU-nak kellene szerinte finanszíroznia, fenntartania.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com