ORFK: több millió dolláros pénzmosási ügyet derítettek fel

Különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás gyanúja miatt folytatott nyomozást hét ember ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). A szerb és magyar gyanúsítottak több millió dollárt próbáltak meg tisztára mosni - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken a rendőrség honlapján.A közlemény szerint egy ismeretlen ember egy hongkongi cég tulajdonosának adta ki magát, és így utasította a vállalat gazdasági igazgatóját, hogy több alkalommal különböző összegeket utaljon át meghatározott számlákra. A pénzügyi vezető teljesítette a kért átutalásokat, ennek eredményeként 14 tranzakcióban 46,7 millió dollár (mintegy 13 milliárd forint) került különböző számlákra.

Az egyik átutalás kedvezményezettje egy magyarországi cég volt, e tranzakció miatt nyomozott a KR NNI pénzmosás gyanúja miatt. Az adatok szerint a magyar bankszámlára 2015. június 3-án érkezett egy 6,8 millió dollár (1,9 milliárd forint) összegű utalás. A magyar vállalat ügyvezetője és tulajdonosa egy szerb állampolgár volt. A nyomozók megállapították, hogy a cég számlájára érkező pénz egy részét továbbutalták más magyar, valamint szlovák bankszámlákra.
    
Az utalások egy része a hatósági fellépés miatt nem teljesült, lefoglalással összesen 5,3 millió euró (1,7 milliárd forint) térült meg, az összeget visszakapta a sértett hongkongi társaság. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai hét embert azonosítottak és vontak eljárás alá. A magyar és szerb gyanúsítottak között volt, aki a számlákat, illetve a cégeket vette a nevére, más a "tulajdonosok" beszervezését és irányítását végezte.
    
Egy embert hazai körözés alapján belföldön, egy másik gyanúsítottat nemzetközi körözés alapján - panamai és amerikai közreműködéssel - a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren fogtak el. A magyar nyomozást a rendőrök nemzetközi bűnügyi együttműködéssel folytatták le. Az ügy iratait a KR NNI szerdán átadta a Fővárosi Főügyészségnek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com