OVF: harmadfokú készültséget rendeltek el

A Dunán szerda este történt hajóbaleset miatt haladéktalanul elrendelték a harmadfokú készültségnek megfelelő, fokozott éjjel-nappali parti figyelő-jelentő szolgálatot - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön az MTI-vel.Közleményük szerint a fokozott szolgálat a Duna Budapest alatti szakaszán a déli országhatárig, három vízügyi igazgatóság területén, a közép-Duna-völgyi, a közép-dunántúli és az alsó-Duna-völgyi területén van érvényben. Négy vízi járműves figyelőszolgálatot rendeltek el a déli M0 híd alatt, Tassnál, a solti rakodónál és Baján, a Türr István hídnál.

Egy kitűző hajó még az éjszaka folyamán a baleset helyszínére érkezett és azóta is biztosítja a nemzetközi hajóút kitűzési feladatait, ahol részleges hajózárat rendelt el a hatóság. Egy további kitűző hajó is részt vesz a munkában, amely a Duna Baja és Solt közötti szakaszát felügyeli. A kiemelést elősegítendő a baleset helyszínén vízsebességméréseket és mederfelmérést végeznek nap folyamán.
    
A Duna vízállása Budapestnél szerda este 21.00-kor 501 centiméter volt, csütörtök délelőtt 10 órakor pedig 513 centiméter. A vízhozam délelőtt 4470 köbméter/secundum volt a Duna fővárosi szakaszán, a tetőzés ideje alatt szombaton kora este pedig 5550 köbméter/secundum várható - írta az OVF. Dél-koreai turisták esti sétahajózáson vettek részt a Duna budapesti szakaszán az idegenvezetőikkel. Hajójuk - fedélzetén 33 dél-koreai turistával és a kéttagú magyar személyzettel - egy nagyméretű luxushajóval ütközött és elsüllyedt a Margit hídnál. Legalább heten meghaltak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com