Óvintézkedésekkel rendezik meg idén az adventi vásárt Szombathelyen

A járványhelyzet alakulásának függvényében, óvintézkedésekkel, de - - ha az előírások közben nem változnak - megrendezik november 19. és december 23. között az adventi vásárt Szombathelyen - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Nemény András (Éljen Szombathely!), a vasi megyeszékhely polgármestere.A város főterén 40 kereskedelemmel és vendéglátással foglalkozó, többségében helyi vállalkozó kínálja majd termékeit, szombatonként pedig délután és este zenés kulturális programok is lesznek - fűzte hozzá. Megjegyezte: reményeik szerint szabadtéren a koronavírus-járvány negyedik hulláma ellenére is megrendezhető lesz az adventi vásár, amely a karácsonyi készülődéshez és hangulathoz, valamint a helyi kereskedők és vendéglátósok megerősítéséhez is hozzájárulhat.
    
Horváth Soma (Éljen Szombathely) kultúráért is felelős alpolgármester elmondta: a szervezők két kisebb színpadot állítanak, amelyeket kordonokkal vesznek körül, így biztosítva, hogy a nézők száma ne lépje túl a járványügyi előírásokban szereplő 500 főt. A fellépők között lesz az Ocho Macho, a Mokka, Danics Dóra, a Kodachrome zenekar, a Varnyú Country, a Gargantua, a Mágikus Mintha, a Kellene Kis Kert és a Nyughatatlan is.
    
Hozzáfűzte: a nagy adventi koszorút idén is a Berzsenyi Dániel téren állítják fel, amelyen az első gyertyát november 27-én, szombaton gyújtják meg. Károlyi Ákos jegyző a sajtótájékoztatón elmondta: az adventi időszak fontos attrakciója lesz a Fő téren megjelenő mesefigurás körhinta és az újra Szombathelyre érkező óriáskerék, amelyet a két évvel ezelőtti helyszínen, a Borostyánkő Áruház előtti parkolóban állítanak fel.
   
Prieger Szabolcs, a városi rendezvények koordinátora a sajtóeseményen bemutatta a város Ludovicus névre keresztelt új kabalafiguráját, amely ötvözi a római múltat, a Szent Márton-kultuszt és a vidámságot. Hozzátette: Ludovicus először az adventi vásáron jelenik majd meg a nagyközönség előtt, de később más szombathelyi rendezvényeknek is visszatérő szereplője lesz.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com