Paksi bővítés: NVB-elnök: a nem hitelesítő népszavazási döntések töredékét támadják meg bíróságon

Mint mondta, jellemzővé vált, hogy pártok számára fontos kérdéseket magánszemélyek terjesztenek elő, majd a kérdés tárgyában hozott döntésen pártok kezdenek el hőbörögni, és "kezdik el a Nemzeti Választási Bizottság pártatlanságát, jóhiszeműségét megkérdőjelezni".

Hozzátette: ez nem helyes, mivel a bizottság minden esetben jogi döntést hoz, a döntéseit nyilvánosan hozza meg, és komoly, mély jogi érvelést tartalmazó határozatokat tesz közzé a választási honlapon. A döntéseknél pedig minden esetben figyelembe veszik a bizottság és a Kúria korábbi határozatait is. Az NVB elnöke kiemelte: a Paks II. tárgyában meghozott nem hitelesítő döntéseik töredéke ellen nyújtanak be a bíróságra felülvizsgálati kérelmet. "Ez mutatja, hogy valójában a szándék nem komoly, nem a kérdést szeretnék hitelesíteni" - jegyezte meg.

 

Felhívta a figyelmet arra, hogy a népszavazási kérdés hitelesítését megtagadó döntés ellen bírósághoz lehet fordulni. "Nem fordulnak bírósághoz, hanem a sajtón keresztül morognak azon, miért hozott ilyen döntést a bizottságunk" - jegyezte meg. Azzal kapcsolatban, hogy Hadházy Ákos, az LMP képviselője arról beszélt, a párt szerint az eddig nyilvánossá vált információk komolyan felvetik a korrupció gyanúját a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnél (NKE), az intézmény ugyanis több alkalommal vehetett fel pénzt ugyanazért a tevékenységért, emellett többször hajthatott végre túlárazásokat és indokolatlan költekezéseket,

Patyi András azt mondta, "ez egy szemenszedett hazugság", a képviselő "nyílt politikai támadást indított" az NKE-vel szemben. Közölte: a képviselőnek bíróság előtt kell felelnie a rágalmazásért.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com