Pálffy Ilona visszautasította, hogy csalnának a szavazatszámlálók

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szerint felháborító és elfogadhatatlan, hogy vannak, akik csalással vádolják meg a szavazatszámláló bizottsági tagokat.pálffy ilonaPálffy Ilona szombati budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva a mintegy 50 ezer tag nevében is visszautasította a vádaskodásokat. Arra a kérdésre, hogy miként lehet kiszűrni a csalásokat, főleg azokban a szavazókörökben, ahol nincsenek ellenzéki tagok, azt mondta, ugyanúgy, ahogy azokon a helyeken, ahol vannak.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a szavazatszámlálással kapcsolatos szabályok nem változtak az elmúlt húsz-huszonöt évben, és tudomása szerint egyetlen feljelentést sem tettek szavazatszámlálók csalása miatt.

Elmondta, egyre nehezebben találnak a jegyzők szavazatszámlálókat, mert az egyébként is nehéz, nagy figyelmet igénylő munka. A vádaskodások után még nehezebben találnak majd a helyi választási irodák olyan embereket, akik elvállalják ezt a felelősségteljes feladatot - tette hozzá.

A népszavazáson Magyarországon 10 331 szavazatszámláló bizottság működik, valamennyi legalább öt taggal. A parlamenti frakcióval rendelkező pártoknak - és a népszavazást kezdeményező kormánynak - lehetősége volt arra, hogy a bizottságok mindegyikébe tagot delegáljon.

A Fidesz 13 880, a Jobbik 175, a KDNP 279, az LMP 41, míg az MSZP 4012 tagot delegált az országos népszavazásra.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Az egyik autóból a motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés.

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Így történt az eset a vádirat szerint.

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Az Állatmentő Szolgálat Alapítvány döbbenetes esetről számolt be a Facebookon.

Feltehetően gyógyszerezheti a kolduláshoz használt kutyát  a  debreceni banda

Feltehetően gyógyszerezheti a kolduláshoz használt kutyát a debreceni banda

A debreceniek aggódnak az állatért, kétségbeesetten próbálnának segíteni.

Lemigránsozta és megtámadta az angolul beszélő pizzást egy férfi

Lemigránsozta és megtámadta az angolul beszélő pizzást egy férfi

A megtámadott pizzás védelmére kelt egy fiatal nő, ő rosszabbul járt.

Bezár az EGRI minaret

Bezár az EGRI minaret

Felújítás Egerben


Bözsi nénivel tartott nemzeti konzultációt Orbán Viktor  - videó

Bözsi nénivel tartott nemzeti konzultációt Orbán Viktor - videó

A miniszterelnök egy hatlelkes falu legidősebb lakóját, özvegy Csúcs Imréné, Bözsi nénit látogatta meg.

Alvó 3 éves gyerekre zuhant rá a bölcsőde plafonja Szekszárdon - videó

Alvó 3 éves gyerekre zuhant rá a bölcsőde plafonja Szekszárdon - videó

A kisgyerek az arcán 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Nyugdíjas rendőrkutya örökbe fogadásához kér segítséget a rendőrség

Nyugdíjas rendőrkutya örökbe fogadásához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség gazdit keres egy rendőrkutyának, akit 10 év szolgálat után nyugdíjaztak.

Vizsgálatkor a Nagy Duettet nézte az orvos, a beteg éjjelre meghalt

Vizsgálatkor a Nagy Duettet nézte az orvos, a beteg éjjelre meghalt

Egy idős nénihez rosszulléte miatt ügyeletes orvost hívtak, aki döbbenetesen viselkedett.

http://ujhazak.com