Palkovics: az ELTE részeként működhet tovább a Savaria Egyetemi Központ

Fenntartóként az állam támogatja, hogy a Savaria Egyetemi Központ - várhatóan a jövő év január elsejétől - az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez (ELTE) csatlakozzon, a karai pedig az ELTE szombathelyi karaiként működjenek tovább - jelentette be az oktatásért felelős államtitkár pénteki szombathelyi sajtótájékoztatóján.Palkovics LászlóPalkovics László közölte: az ELTE szenátusa hétfőn úgy döntött, hogy támogatja a szombathelyi karok által kifejezett csatlakozási szándékot, és a kezdeményezést a Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa is támogatta.
Hozzáfűzte: ha a két intézmény így gondolja, akkor a fenntartó is támogatni fogja az integrációt, a részletekről már megkezdődtek a tárgyalások.

Kitért arra, hogy a Savaria Egyetemi Központ (SEK) jelenleg még a Nyugat-magyarországi Egyetem részeként működik, de a jövő évtől ez a struktúra megváltozik. Sopronban az erdészeti és faipari egyetemi képzés marad, ami az országban egyedülálló, éppen ezért erősíteni kell. A szombathelyi karokat a tervek szerint szervezetileg január elsejével, a hallgatókat pedig a szemeszter végén, február elsejével venné át az ELTE.

Az államtitkár kiemelte: az együttműködés hatására a szombathelyi felsőfokú képzés tartalmában és minőségében is tovább tud fejlődni, ami a hallgatói létszám növekedését is eredményezni fogja. Közölte, a Szombathelyen nagy hagyományokkal rendelkező pedagógusképzés mellett elsősorban az informatikai és mérnöki képzések jelenthetnek komoly távlatokat, az ELTE pedig a duális műszaki képzésen keresztül fontos ipari kapcsolatokat szerezhet a régióban.

Palkovics László a sajtótájékoztatón elismerően szólt a Szombathelyen duális formában elindított gépészmérnökképzés eddigi tapasztalatairól. Hangsúlyozta: a helyi vállalatok kezdeményezésére és igényeik kiszolgálására honosították meg ezt a képzési formát, amelynek a sikerét mutatja, hogy a meghirdetett ötven helyre már az első évben 250 jelentkező közül válogathattak, végül pedig a gépészmérnökképzésre 80 hallgatót vettek fel.

Hozzátette: az idén ismét 80 hallgatóval bővülhet a szombathelyi gépészmérnökképzés. Szólt arról is: a kormányzat eddig 1,5 milliárd forinttal támogatta a szombathelyi mérnökképzés feltételeinek megteremtését, amelynek köszönhetően pénteken, a sajtótájékoztatót követően több az oktatást segítő - egyebek mellett informatikai, az automatizálást segítő és gépgyártás-technológiai - laboratóriumot adnak át a Savaria Egyetemi Központban.

Németh István, a SEK rektorhelyettese közölte: a pedagógusképzésben az ELTE szakmai és tudományos hátterével egy olyan módszertani fejlesztő központot szeretnének kialakítani, amely egy teljes pedagógusképzési portfóliót hoz létre a régióban. Mindezeken túl a sporttudományok és az egészségfejlesztési képzések területén is szoros együttműködést szeretnének kialakítani az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel.

Mezey Barna, az ELTE rektora a laboravató ünnepség után az MTI-nek elmondta: az ELTE egyfajta küldetésnek tekinti, hogy egy olyan legendásan nagy múltú intézményt, mint amilyen a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola volt, ha más keretek között is, de talán újra tudjon éleszteni.

Hozzáfűzte, az integráció újat hozhat a műszaki, valamint a sport- és rekreációs szakemberek felsőfokú képzésében is, de hasznos lehet a konvergenciarégióban a közös uniós pályázatok kihasználása is, amelyről azonban tudni kell, hogy a pályázati támogatásokat helyben kell felhasználni, éppen ezért a szombathelyi campus folyamatos fejlesztésében gondolkodnak.

Mezey Barna közölte azt is: az ELTE továbbra sem engedhet a rá jellemző minőségi követelményekből, ezért a következő hetekben meg kell vizsgálni, hogy a két intézmény hogyan hozható összhangba, miként tudják például a minősített oktatók, a habilitáltak, a professzorok számát úgy megerősíteni, hogy ez a minőség a szombathelyi képzéseknél is garantálható legyen.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com