A Fundamenta idén 200 milliárd forint lakáscélú forrás kihelyezését tervezi

A Fundamenta-Lakáskassza arra számít, hogy hitelezése idén eléri a 100 milliárd forintot, emellett ezzel megegyező betétkifizetéssel számol, így a tavalyi 175 milliárd után idén 200 milliárd forintnyi forrással járul hozzá a lakáspiac és az építőipar fejlődéséhez - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

A közlemény ismerteti: a Fundamenta-Lakáskassza 2015-ben a hazai lakáshitelezés negyedét adta, és idén is aktív szereplője marad a piacnak.

Fundamenta-Lakáskassza

A társaság várakozásai szerint az új lakáshitelek piaca 2016-ban 400 milliárd forint fölé nőhet, miközben a Fundamenta hitelezése eléri a 100 milliárd forintot, amellyel piaci részesedése továbbra is 25 százalék körül alakul majd.

A közlemény kitér arra is, hogy a Fundamenta a teljes futamidőre fix kamatozású lakáshiteleivel jelentős szerepet játszik abban, hogy mostanra a teljes lakáspiacon 60 százalék közelébe emelkedett a legalább 1 éves kamatfixálású termékek aránya.

A kiszámítható törlesztőrészletek kedvező hatása abban is megmutatkozik, hogy a társaság hiteleinek csupán kevesebb mint 1,3 százalékánál tapasztalható 90 napon túli késedelem, míg a piaci átlag 13 százalék körül van.

Gergely Károly, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta: a társaság sikeresen kapcsolódott a kormány családi otthonteremtési programjához is, a múlt évben bevezetett családi otthonteremtési kedvezmény mellé kiegészítő forrásként eddig mintegy 1500 esetben folyósított lakáshitelt.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com