A Széchenyi Tőkealap már csaknem 11 milliárd forintot helyezett ki

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) négyéves fennállása óta csaknem 80 kis- és középvállalkozásba (kkv) fektetett be, a teljes tőkekihelyezés összege 2015. decemberig 10,7 milliárd forint - közölte az alap kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a befektetések lezárásából eddig visszafolyó, közel 1 milliárd forintot az alap 2020 végéig újra kihelyezheti az arra alkalmas, 50-220 millió forint közötti tőkebevonásban gondolkodó, növekedést tervező magyar cégekhez, illetve ezek leányvállalataihoz.

szsgh

A kezelt alap befektethető tőkéjét - amely a teljes alap közel 80 százaléka - nagyrészt kihelyezték 2015 végéig. A hét magyarországi régió mindegyikében 2-2 milliárd forint állt az alap rendelkezésére, amelyhez a régióban működő cégek juthattak hozzá, kisebbségi tulajdonrészük átengedése mellett.

A befektetési időtáv jellemzően 3-5 éves. Az iparági tapasztalatok szerint a klasszikus kockázatitőke-befektetések sikeraránya 10 százalék körüli, az átlagosan elvárt hozamszint pedig 25 százalék feletti. Mivel az SZTA jellemzően korábbi eredményes működést bizonyító, de a kockázati tőke által preferált piacnál kisebb növekedésű piacon fektet be, az iparáginál kedvezőbb sikeres exit arányra számít alacsonyabb éves hozamszint elvárással.

Az SZTA cégportfóliója szerteágazó, az alapkezelőnek több befektetése is van az egészségügyi, a kreatív és design, az IT vagy a fémipari szektorban. Fontos szempont, hogy olyan vállalkozások kapjanak tőkét, amelyek képesek a foglalkoztatást is bővíteni innovatív és exportképes termékeik vagy szolgáltatásaik révén.

A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. feladata a Regionális Operatív Programok keretéből felállított Széchenyi Tőkebefektetési Alap 14 milliárd forintos forrásának eljuttatása a magyar kkv-szektornak tőkebefektetés formájában. Az alap forrásának 85 százaléka európai uniós forrásból származik, 15 százaléka magyar állami forrás.

Az alap befektetési politikája ösztönzi a gazdasági növekedést, a foglalkoztatás bővülését, illetve a leszakadó régiók felzárkózását és az európai uniós források minél hatékonyabb területi felhasználását is szolgálja - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com