A személyi kölcsön a második leggyakoribb hiteltípus egy kutatás szerint

A személyi kölcsön a lakáshitel után a második leggyakrabban igénybe vett konstrukció - közölte a Cofidis Magyarország kedden, az NRC marketingkutató országos, reprezentatív kutatása alapján.

Az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint lakáshitele az emberek 14 százalékának van Magyarországon, személyi kölcsöne pedig 13 százalékának. A kihelyezett személyi hitelállomány 320-330 milliárd forint körüli.

forint

A kisebb összegű hitelek felé nyitást és a bizalom növekedését mutatja, hogy 2011 óta negyedével kevesebben vannak azok, akik félnek a hitelek rejtett költségeitől és ugyanennyivel többen azok, akik céljaik eléréséhez elengedhetetlen lehetőségként tekintenek az ilyen típusú külső anyagi segítségre.

A fogyasztók a korábbi évek tendenciájával ellentétben idén érezhetően kezdenek újra bízni a hitelekben, de a hiteltörlesztők száma még így is jóval elmarad a 2010 környékén tapasztaltaktól - fejtette ki a közlemény szerint Kurucz Imre, az NRC kutatási vezetője.

A Magyarországon 10 éve jelen lévő Cofidisnek a tájékoztatás szerint több tízezer ügyfele és mintegy 200 munkatársa van. A közleményben kiemelték, a Cofidis hozzájárult a lakossági hitelállomány konszolidációjához.

A Cofidist Franciaországban alapították 1982-ben, többségi tulajdonosa a Credit Mutuel bank. Jelen van Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban, Belgiumban, Csehországban és Szlovákiában, a magyar fióktelep 2006-ban kezdte meg tevékenységét nyolcadik országként. A Cofidis nem jelzálog alapú, szabad felhasználású, rulírozó személyi kölcsön folyósításával foglalkozik távértékesítéssel.

A Cofidis csoport több mint 10 milliárd euró kihelyezett hitelállományával az európai fogyasztási hitelezés egyik legnagyobb szereplője a közlemény szerint. Összesen mintegy 4000 munkavállalót foglalkoztat.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com