Banki elszámolás - Tuzson: a tőketartozás mindenkinél csökkenni fog

A banki elszámolásban érintett devizahitelesek tőketartozása minden esetben csökkenni fog - mondta Tuzson Bence, a Fidesz frakció szóvivője szerdán az MTI-nek.

480px-Fidesz_New_logoA fideszes politikus rögzítette: azt biztosan tudni, hogy az érintettek 51 százalékának egyértelműen és látványosan csökkenni fog a törlesztő-részlete és 26 százaléknak körülbelül változatlan marad. Utóbbi kör az árfolyamgátba belépőket jelenti - mutatott rá, hozzátéve: ők azok, akiknek korábban már csökkent a törlesztő-részlete.

Azok esetében akik beléptek az árfolyamgátba, a gyűjtőszámlán felhalmozott összeg vagy teljesen megszűnik, vagy pedig jelentős mértékben csökken. Kitért arra, hogy van 48 ezer olyan ügyfél, akiknek hitele most fog megszűnni, mert a bank által visszafizetendő összeg nagyobb, mint amekkora a fennálló tartozás.

Tuzson Bence hozzátette: a fennmaradó 23 százalék esetében jórészt az a helyzet, hogy nem fizették a tartozásaikat, és felhalmozódott egy nagyobb összeg. Ez fog jelentősen csökkenni, de azt még nem tudják megmondani a törlesztő-részlettel esetükben pontosan milyen lesz - jelezte.

Ahogy haladnak előre a rendezési folyamatban részletesen és világosabban fogják látni a pontos számokat. Az biztos, hogy a tőketartozás mindenkinél csökken, és a 23 százaléknál sem az a helyzet, hogy nőni fog a tartozás - összegzett.

A kormánypárt szóvivője kitért arra is, hogy felmerült, ha pontosan látják a folyamatokat és azt, hogy az elszámoltatásnak milyen hatása van, vagy van olyan társadalmi csoport, amelyiknél lakásvédelmi okokból be kell avatkozni, akkor jogszabályt készítenek elő.

Ha be kell avatkozni, akkor az valószínűleg nyáron kerülhet a parlament elé és az ősszel dönthet róla az Országgyűlés - jelezte.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com