BÉT - Alacsony forgalom és pozitív hangulat

Alacsony forgalomra és alapvetően pozitív hangulatú kereskedésre számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett szakértők.

bet_02105Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta, hogy kis pluszban nyithat a magyar tőzsde szerdán a kedvező nemzetközi hangulat miatt. Hozzátette: a forgalom inkább alacsony marad, de a kedvező hangulat a kereskedés során várhatóan kitart.

A szakértő kitért arra is, hogy a Fed nyíltpiaci bizottságának (FOMC) legutóbbi üléséről szóló jegyzőkönyvét - amelynek lehet majd hatása a piacokra - csak este, az európai részvénypiacok zárása után teszik közzé.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szintén emelkedésre számít a szerdai kereskedés során. Kiemelte: kedden az év eleji csökkenés és negatív hangulat után emelkedtek az amerikai tőzsdeindexek, ez a pozitív nemzetközi hangulat támogatja a budapesti tőzsdét is. Szerdán hazai részvényekkel kapcsolatos bejelentés nem várható - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,89 pontos - 0,25 százalékos - emelkedéssel 18 618,66 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 4,5 milliárd forint volt. A Mol értéke 175 forinttal (1,21 százalék) 14 305 forintra csökkent, 776,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 39 forinttal (0,94 százalék) 4210 forintra erősödött, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal (1,27 százalék) 312 forintra esett, forgalma 378,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal (1,64 százalék) 4350 forintra nőtt, a részvények forgalma 965,4 millió forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com