BÉT - Alacsony forgalom mellett enyhe emelkedés a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 54,66 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 18 156,80 ponton zárt pénteken.

bétA részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A forgalomból 4,5 milliárd forinttal vette ki részét az OTP, így az enyhe árfolyamesés annak volt betudható, hogy a sok befektető realizálta a hozamot - mondta Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvényüzletkötője az MTI-nek. Az élénkülő forgalomból arra lehet következtetni, hogy a bankpapír árfolyama elindul felfelé.

A Mol és a Richter is erősödött, amit a heti jó forgalommal magyarázott az üzletkötő. A Magyar Telekom forgalma annyira alacsony volt, hogy a napi eséséből tendenciát kiolvasni nem lehet - tette hozzá.

A Mol 165 forinttal, 1,28 százalékkal 13 095 forintra erősödött, 469,4 millió forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 25 forinttal, 0,56 százalékkal 4455 forintra csökkent, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,92 százalékkal 324 forintra esett, forgalma 111,2 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 30 forinttal, 0,76 százalékkal 3960 forintra nőtt, a részvények forgalma 691,1 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1504,02 ponton zárt pénteken, ez 13,07 pontos, 0,88 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com