BÉT - Csökkenésre számít a szakértő

Negatív nyitásra és a nap folyamán csökkenésre számít csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett szakértő.

bet_02105Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta: esés várható a kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt a magyar tőzsdén is, ennek mértéke egy-másfél százalék körül alakulhat csütörtökön. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a BÉT alulteljesítő volt az elmúlt évben, emiatt kevésbé kitett a külföldi tőkepiaci mozgásoknak.

A nemzetközi piacok arra a hírre reagáltak csökkenéssel szerdán, hogy létrejött a várt megállapodás az amerikai költségvetésről, ami felerősítette azokat a várakozásokat, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed lassítani kezdi havi 85 milliárd dolláros gazdaságélénkítő programját - mondta. Az OTP részvények árfolyamára a Kúria december 16-i döntése hathat, addig inkább a kivárás lehet jellemző - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 197,09 pontos, 1,08 százalékos emelkedéssel, 18 433,59 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.

A Mol 285 forinttal, 2,09 százalékkal 13 935 forintra erősödött, 770,9 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 10 forinttal, 0,24 százalékkal 4200 forintra nőtt, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,34 százalékkal 293 forintra csökkent, forgalma 1,0 milliárd forint volt. A Richter árfolyama 69 forinttal, 1,55 százalékkal 4529 forintra emelkedett, forgalma 2,2 milliárd forintot ért el. A BUMIX 1239,75 ponton zárt szerdán, ez 5,35 pontos, 0,43 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com