BÉT - Enyhe csökkenést vár a szakértő

Enyhe csökkenésre számít pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.

bétMóró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a legfontosabb hír az OTP gyorsjelentése, ami megfelel a várakozásoknak, ezért nem számít jelentős árfolyamreakcióra. A bank magyar és a bolgár leánybankjai jól teljesítettek, az orosz és az ukrán viszont veszteséget szenvedett el.

Hozzátette: a tőzsdén gyengülő árfolyamokra és összességében enyhe csökkenésre, vagy oldalazásra számít.

A CIB Bank reggeli, MTI-hez eljuttatott várakozásában kifejti: a befektetők pénteken elsősorban az amerikai munkaerő piaci adatokra figyelnek. Magyarországon a januári ipari statisztikák mellett a negyedik negyedéves GDP-adat részletes bontását is közzéteszi a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 72,83 pontos, 0,41 százalékos emelkedéssel, 17 897,11 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,5 milliárd forint volt. A Mol 20 forinttal, 0,17 százalékkal, 11 820 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 21 forinttal, 0,50 százalékkal, 4179 forintra csökkent, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,02 százalékkal, 396 forintra nőtt, forgalma 100,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 56 forinttal, 1,51 százalékkal, 3770 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com