BÉT - Kis ármozgásokat várnak a szakértők

Kis ármozgásokat és továbbra is mérsékelt forgalmat várnak a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó szakértők.

bétSzatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint a BÉT-en folytatódhat az elmúlt napok pozitív trendje, így óvatos emelkedés várható csütörtökön is. A vezető papírok közül elsősorban az OTP erősödhet tovább, a többinél a szakértő nem vár számottevő árelmozdulást, és egyelőre a forgalomban sem számít élénkülésre.

Alacsony forgalmat és kis ármozgásokat vár Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. kereskedője is. Megjegyezte, hogy az OTP piacán enyhe eladói nyomást válthat ki a bank elnök-vezérigazgatójának előző napi nyilatkozata, amely szerint az OTP 2014-ben veszteséges lehet, az elemzői konszenzus ugyanis nyereséget jelez előre. Nagy visszaesésre ugyanakkor nem számít az üzletkötő, de úgy véli emiatt esetleg kis mínuszban nyithat a BUX.

A BUX 16,21 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 18 023,45 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 4,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A Mol ára 80 forinttal, 0,66 százalékkal 12 000 forintra csökkent, 528,8 millió forintos forgalomban. Az OTP 41 forinttal, 0,99 százalékkal 4199 forintra erősödött, forgalma 2,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,54 százalékkal 374 forintra nőtt, forgalma 212,3 millió forint volt. A Richter árfolyama 21 forinttal, 0,54 százalékkal 3894 forintra esett, forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com