BÉT - Kis emelkedést várnak a szakértők a részvénypiacon

Kis emelkedésre vagy stagnálásra számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

bet_0210Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője további mérsékelt emelkedésre lát esélyt a BUX előző napi jó teljesítménye után. Hozzátette, hogy az emelkedés a nyitásban nem feltétlenül nyilvánul majd meg, így a kereskedés elején inkább oldalazás várható, a nap végére azonban erősödhetnek a részvényárak.

Králik István, a KBC Securities üzletkötője szerint is kis emelkedés vagy stagnáló árfolyamok várhatók elsősorban az amerikai piacok előző napi kedvező zárása alapján. Véleménye szerint azonban az optimizmus mérsékelt marad a magyar piacon, amely az utóbbi időben nem teljes mértékben követi a fejlett piacok mozgását.

A BUX 638,83 pontos, 3,73 százalékos emelkedéssel, 17 753,99 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 440 forinttal, 3,41 százalékkal 13 340 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 240 forinttal, 6,35 százalékkal 4020 forintra nőtt, forgalma 7,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,23 százalékkal 330 forintra emelkedett, forgalma 212,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 82 forinttal, 2,12 százalékkal 3945 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com