BÉT - Kissé eltérő szakértői várakozások

Kissé eltérően látják a keddi kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett piaci szakértők, akik abban egyetértettek, hogy a forgalom alacsony marad.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője pozitív nyitásra, kisebb emelkedésre számít a tőzsdén nap elején, a kereskedés további részében a nemzetközi hírek lesznek hatással a kereskedésre. Az elemző nagy mozgásra nem számít kedden a piacon, szerinte alapvetően az orosz-ukrán vitával, illetve az Oroszország elleni uniós szankciókkal kapcsolatos hírek befolyásolják majd a hazai részvények árfolyamát. A vezető részvények közül kiemelte: a Richter ára emelkedhet, mivel a gyógyszercég második negyedéves eredménye jobb lehet a befektetők által vártnál. Az OTP stabil a jelenlegi szinten, a Mol-részvények esetében pedig enyhe pozitív korrekciót vetített előre.

bétNémet Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta: a befektetők az orosz szankciók bejelentéséig, illetve az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerdai bejelentéséig kivárnak. Az események előtt a magyar tőzsdét csendes kereskedés, alacsony forgalom jellemzi. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 43,20 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 17 903,95 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 4,3 milliárd forint volt. A Mol 60 forinttal, 0,51 százalékkal 11 680 forintra csökkent, 621,1 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 29 forinttal, 0,70 százalékkal 4179 forintra erősödött, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,81 százalékkal 369 forintra esett, forgalma 161,2 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 50 forinttal, 1,28 százalékkal 3950 forintra nőtt, a részvények forgalma 705,3 millió forintot ért el.
forrás:MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com