BÉT - Nulla körüli nyitásra számítanak a szakértők

Nulla körüli nyitásra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett szakértők.

bet_0Mezei Ákos, a Buda-Cash üzletkötője a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat miatt alapvetően gyengülésre számít a budapesti tőzsdén. A negatív befektetői várokozásokat erősítette a vártnál gyengébb kínai befektetési menedzserindex, amely 50 pont alá csökkent - közölte.

Hozzátette azt is, a befektetők pesszimizmusát jelzik a feltörekvő piacok devizáinak árfolyamváltozása, köztük a forint gyengülése is. Ezért arra számít, hogy minimális gyengüléssel, nulla körüli szinten lesz az index nyitáskor.
Miró József, az Erste Bank vezető elemzője is úgy látja, hogy a befektetők pesszimisták. Nulla körüli nyitást vár a magyar börzén.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 160,60 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 18 546,80 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 15,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 40 forinttal, 0,29 százalékkal 13 580 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 80 forinttal, 1,88 százalékkal 4180 forintra esett, forgalmuk 11,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,66 százalékkal 301 forintra gyengült, forgalma 300,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 10 forinttal, 0,21 százalékkal 4660 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com