BÉT - Szakértői vélemény: enyhén korrigált a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 110,02 pontos, 0,62 százalékos csökkenéssel, 17 774,54 ponton zárt szerdán.

bet2A részvénypiac forgalma 4,3 milliárd forint volt, a vezető részvények - a Mol kivételével - gyengültek a keddi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta: a BÉT-en csendes kereskedés folyt. Az elmúlt napok kedvező hangulata után a piacok némileg korrigáltak. Ennek köszönhető a magyar börze vezető részvényei árának csökkenése is. A piacok iránymutatást vártak, de az szerdán nem jött meg számukra - vélekedett az igazgatóhelyettes.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője hasonlóan értékelte a BUX szerdai teljesítményét, mint az Erste igazgatóhelyettese, megjegyezve, hogy "a piacok pihenőt tartottak".

A Mol 185 forinttal, 1,43 százalékkal 13 135 forintra erősödött, 918,8 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 68 forinttal, 1,55 százalékkal 4330 forintra csökkent, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,32 százalékkal 313 forintra esett, forgalma 169,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 2,07 százalékkal 3790 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1520,73 ponton zárt szerdán, ez 8,94 pontos, 0,59 százalékos növekedés a keddi záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com