BÉT - Szakértők: alacsony forgalom mellett esett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 138,12 pontos, 0,79 százalékos csökkenéssel, 17 350,09 ponton zárt pénteken.

bétA részvénypiac forgalma 4,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Miszkuj Tünde, a Raiffeisen Bank részvényértékesítési vezetője az alacsony forgalmat, valamint az alacsony olajár piaci következményeit emelte ki a pénteki tőzsdei kereskedéssel kapcsolatban.

Ezzel magyarázható szerinte a Mol több mint 3 százalékos esése és áttételesen az is, hogy a gyenge rubel hatására a Richter is csak a nap végére tudott pozitívba fordulni.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője szintén az alacsony olajárral magyarázta a Mol nagymértékű esését. A magyar börze negatív hangulata nem volt jellemző Nyugat-Európára, ott semleges volt a péntek, míg a rövidített amerikai kereskedés enyhe pluszban indult. A forint is erősödött, az euró ára közeledett a 306 forinthoz.

A Mol 420 forinttal, 3,41 százalékkal 11 900 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,13 százalékkal 3966 forintra esett, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,30 százalékkal 339 forintra erősödött, forgalma 133,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 34 forinttal, 0,89 százalékkal 3835 forintra nőtt, a részvények forgalma 657,6 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1468,72 ponton zárt pénteken, ez 4,67 pontos, 0,32 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com