Csökkenéssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Az Izraelben kitörő háború miatt negatív nyitásra lehet számítani Európában, így a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.A BÉT részvényindexe, a BUX 401,54 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 55 087,04 ponton zárt pénteken. Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 13 ezer forintnál adódik a következő támasz; a technikai kép negatívnak mondható, a támasz letörése esetén 12 770 forintnál lenne a következő fontosabb szint. Pénteken az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,30 százalékkal 13 180 forintra esett, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.
    

A Mol jegyzése visszakerült a 200 napos mozgóátlag alá, ami így ismét rövid távú ellenállást képez 2758 forintnál, míg támaszok a 2727-2735 forintos tartományban húzódnak. A Mol árfolyama 46 forinttal, 1,65 százalékkal 2744 forintra csökkent pénteken, 1,0 milliárd forintos forgalomban. A Richter fontos támasz alatt zárt pénteken, ami így már ellenállást jelent 8715 forintnál, míg a következő erősebb támasz 8500 forintnál látható. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,57 százalékkal 8650 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el pénteken.
    

A Magyar Telekom árfolyama beleütközött az 576 forintos ellenállásba, negatív korrekció esetén 550 forintnál adódna támasz - írta az elemző. Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,18 százalékkal 568 forintra erősödött, forgalma 334,3 millió forint volt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com