Csökkenéssel indulhat a kereskedés hétfőn az elemző szerint

Csökkenéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapest Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 451,4 pontos, 0,7 százalékos csökkenéssel, 64 092,56 ponton zárt pénteken.Varga Zoltán az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte: a vezető részvények közül az OTP fontos támasz közelében van, amennyiben a 16 770 forintos szint szignifikánsan elesik, a következő támasz 16 250 forint közelében adódna. Az OTP-részvények ára 95 forinttal, 0,56 százalékkal 16 895 forintra esett, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki a múlt hét utolsó kereskedési napján.
    

A múlt héten a Mol áttörte a 2840 forintos szintet, de elrugaszkodni nem tudott onnan, jelenleg ez jelent támaszt, míg ellenállás 2885 forintnál látható. Pénteken a Mol 10 forinttal, 0,35 százalékkal 2848 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban. A Richter a 9420 forintos szint alatt zárt, amely fontos ellenállást képez, a következő támasz 9150 forintnál húzódik. A Richter-papírok árfolyama 170 forinttal, 1,79 százalékkal 9330 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el pénteken.
    

A Magyar Telekom grafikonján változatlanul 758 és 774 forintnál húzódnak támaszok, míg 800 forintnál ellenállás. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,38 százalékkal 777 forintra gyengült, forgalma 223,8 millió forint volt az elmúlt hét pénteki zárásakor.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com