Egyre többet költhetnek a háztartások az elemzők szerint

Az elemzők szerint, mivel alacsony infláció mellett folyamatosan emelkednek a reálbérek, nő a háztartások elkölthető jövedelme, így a lakossági fogyasztás is érdemben bővülhet.

mhnnnnA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett adatai szerint márciusban 151 ezer közfoglalkoztatott volt, 58 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.

A bruttó átlagkeresetek pedig 3,0 százalékkal nőttek a közfoglalkoztatottak nélkül számítva az első negyedévben a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, költségvetési intézményeknél és a nonprofit szervezeteknél.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI-nek küldött kommentárban kifejtette: a reálbérek és a foglalkoztatás folytatódó növekedése mellett a devizahitelek elszámolása is emelheti a háztartások elkölthető jövedelmét.

Így idén a lakossági fogyasztás kissé 3 százalék feletti növekedése várható, az elmúlt években elhalasztott fogyasztás miatt azonban nem kizárt ennél nagyobb növekedés sem - közölte.

Az elemző 4 százalék körüli átlagos bérnövekedésre és stagnálás közeli inflációra számít, aminek hatására 4 százalékkal nőhetnek a reálbérek, a növekedési üteme az év vége felé viszont az infláció élénkülése miatt lassulhat.

Az előző évi magas bázishoz képest csökkent a közfoglalkoztatottak száma márciusban. Emellett pedig a versenyszférában folyamatosan nő a munkaerő-kereslet - vélekedett.

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője szerint az, hogy 58 ezerrel csökkent a közfoglalkoztatottak száma az előző év azonos időszakához képest, csak átmeneti, lehet azért, mert még nem írták ki a pályázatokat.

Úgy vélte, az alapvető munkaerő-piaci tendenciák ugyanakkor továbbra is kedvezőek, 3 százalék fölött bővül a versenyszféra munkakereslete, és a háztartások vásárlóereje fokozatosan emelkedik az alacsony infláció és a 3 százalék körüli bruttó bérnövekedés miatt.

Az elemző rámutatott, hogy amennyiben tovább feszül a munkaerőpiac és még több embert felszív a közfoglalkoztatási program, akkor az átlagkeresetek még gyorsabban emelkedhetnek, mivel a vállalatok versenybe szállnak majd a munkaerőért.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője kifejtette: mivel a márciusi infláció mínusz 0,6 százalékos volt, a reálbérek márciusban 5,5 százalékkal emelkedtek.

A reálbérek emelkedése hozzájárul a háztartások fogyasztásának bővüléséhez, ami által a kiskereskedelmi forgalom is élénkül, ugyanakkor a tartósan magas kereslet az infláció emelkedését eredményezheti az év hátralévő részében.

A Nemzetgazdasági Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett: a munkahelyek számának növekedése és a reálkeresetek folyamatos emelkedése kedvezően hat a lakosság jövedelmi helyzetének stabilizálására, és hozzájárul a belső fogyasztási kereslet növekedéséhez is.

A gazdaság bővülésének, a Munkahelyvédelmi Akciótervnek és az aktivitást ösztönző intézkedéseknek pedig döntő szerepe van a reálbérek tartós emelkedésében.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com