• -5 ℃ / 5 ℃

Elemzők: éves átlagban 0,2 százalék lehet az infláció idén

Fokozatosan gyorsulhat az infláció Magyarországon, a friss adat - miszerint a fogyasztói árak nem változtak augusztusban az egy évvel korábbihoz képest - alapján azonban nem változtak az alapfolyamatok, így az idén 0,2 százalékos átlagos inflációra számít az Erste, a Takarékbank és az ING makroelemzője egyaránt.A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelte, hogy augusztusban is maradt a gazdaság minden szereplője számára előnyös alacsony inflációs környezet.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölte: augusztusban az egy évvel korábbihoz képest nem változott a fogyasztói árak átlagos szintje, júliushoz viszonyítva pedig 0,6 százalékkal csökkentek az árak.

forint

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a következő hónapban még 0 százalék közelében maradhat az infláció a tavalyinál lényegesen alacsonyabb üzemanyagárak miatt, majd bázishatások miatt októberben 1 százalék, decemberben 2 százalék közelébe emelkedhet az árak növekedési üteme, így az idén 0,2 százalékos átlagos inflációra számít.
Hozzátette: jövőre 2,4 százalékos lehet az átlagos infláció, amire a sertéshús áfájának csökkentése minimális lefelé mutató kockázatot jelent.

Suppan Gergely szerint mivel az infláció középtávon továbbra sem éri el a 3 százalékot - a jövő év végi várakozásuk 2,7 százalék -, a jegybank tartósan alacsonyan tarthatja az alapkamatot, így legkorábban jövő ősszel számít kisebb kamatemelésre.

Barczel Vivien és Ürmössy Gergely, az Erste makroelemzői hangsúlyozták: az újra meredeken zuhanó üzemanyagárak megállították az infláció gyorsulását, hiszen éves összevetésben változatlan szinten maradt az árszínvonal augusztusban.
Véleményük szerint nem látunk újra deflációt idén Magyarországon, hiszen az év hátralévő részében fokozatosan gyorsulhat az infláció és decemberre akár elérheti a 2 százalékot is, az idei éves átlag 0,2 százalék lehet.

Tavaly augusztushoz képest drágultak az élelmiszerek, a szeszes italok és dohányáruk, a tartós fogyasztási cikkek és a szolgáltatások.Ezzel szemben olcsóbbá váltak a ruházkodási cikkek, illetve az üzemanyagárak - ismertetik.A feldolgozatlan élelmiszerek - zöldségek és gyümölcsök - drágulása egyelőre még nem gyűrűzött be a feldolgozott élelmiszerek árába, így ennek a termékcsoportnak a drágulására lehet számítani az őszi, illetve téli hónapokban - mutatnak rá.

Az Erste elemzői szerint az MNB szeptember végi inflációs jelentésében csökkenti mind a GDP-re, mind pedig az inflációra vonatkozó előrejelzését, így az alapkamat 1,35 százalékon tartását várják.

Balatoni András, az ING vezető elemzője kifejtette: jelentősen zuhantak az üzemanyagárak augusztusban, ezért maradt változatlan a fogyasztóiár-színvonal az előző év azonos időszakához képest, júliushoz viszonyítva pedig átlagosan 0,6 százalékkal csökkent.Szeptember-októberben ismét pozitív indexeket fogunk látni, ha az olajár emelkedik az év végére 1 százalék fölé is emelkedhet a mutató, az éves átlag 0,2 százalék lehet - mondta.
Kitért arra, hogy az alapvető inflációs folyamatokat jelző maginflációs mutató továbbra is stabil.

Az NGM az adatokat kommentálva közölte: az árak alakulásban főként a harmadik rezsicsökkentés és az olajárak esése a meghatározó.A mérsékelt inflációs környezet a gazdaság minden szereplőjének, így a bérből és nyugdíjból élőknek, valamint a vállalkozásoknak is kedvező - írták.

Az év egészében a konvergenciaprogramban közölt 0 százalék körül alakulhat az infláció, az eddigi adatok megfelelnek a tárca várakozásainak.

MTI

Hozzászólások


Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció...

Veszteséges kezdés Európában

Veszteséges kezdés Európában

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Az európai FTSE Eurofirst 300 index a kereskedés kezdetén 0,59 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,69 száza...

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,34 pontos csökkenéssel, 29 800,45 ponton nyitott szerdán. A pénteki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült. MTI...


Alig változott a forintárfolyam

Alig változott a forintárfolyam

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdára virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót a kedd esti 307,93 forint után szerda reggel nyolc órakor 308,07 forinton...

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani szerdán a kereskedés kezdetekor a főbb európai tőzsdéken. A határidős indexjegyzések alapján az euróövezeti EuroStoxx50 index a keddi 3023 pontos zárás után 3004 po...

Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek New Yorkban

Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek New Yorkban

A hétfői záróértékhez képest minimális erősödéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén kedden. A kereskedés kezdetén a negyedéves vállalati eredmények alakították a trendet. A 30 vezető i...

Szakértő: a Moody's is felminősítheti Magyarország adósságkockázatát

Szakértő: a Moody's is felminősítheti Magyarország adósságkockázatát

A Moody's hitelminősítő is befektetésre ajánlott kategóriába emelheti a héten a magyar államadós-besorolást a Fitch és a Standard & Poor's után - mondta Csath Magdolna közgazdász kedden, az M1 aktuáli...

http://ujhazak.com