Elemzők: profit realizálására törekedtek a befektetők

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 79,75 pontos, 0,29 százalékos csökkenéssel, 27 192,03 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

110019

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: megjelentek a piacon a profitot realizáló befektetők, akik inkább lefelé nyomták a részvények árait. Alacsony forgalmat bonyolított szerdán a BUX - tette hozzá.

Daróczi Andor, az MKB Bank Alapkezelő vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán kifejtette: az OTP kis mínuszban zárt, ami az elmúlt napok, hetek emelkedését követi, tehát kis korrekciónak nevezhető. A blue chipek közül egyedül a Mol tudott drágulni - mondta a szakértő.

A Mol 150 forinttal, 0,90 százalékkal 16 875 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 1,08 százalékkal 7300 forintra csökkent, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 469 forintra esett, forgalma 286,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,45 százalékkal 5535 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1762,47 ponton zárt szerdán, ez 10,13 pontos, 0,57 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com