Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette: tovább folytatódhat a BUX emelkedése kedden, miután hétfőn napközben 36 280 pontos új rekordot ért el a magyar tőzsdeindex.

Lényeges hír a vezető részvényekről nem érkezett, a bizonytalan nemzetközi hangulat miatt csapkodó kereskedésre számít. Kedden a befektetők a jegybank kamatdöntő ülésére figyelnek, várakozásaik szerint nem fog változni az alapkamat szintje, marad 0,90 százalék, és ezúttal a közleményben sem lesznek lényeges, új elemek - írta. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint viszont negatív hangulatra lehet számítani a régiós piacokon és a magyar tőzsdén is. Az OTP-részvények felülteljesítők lehetnek - tette hozzá.



A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 225,23 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 36 140,65 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,6 milliárd forint volt. A Mol 290 forinttal, 1,34 százalékkal 21 955 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények záróára 70 forinttal, 0,73 százalékkal 9622 forintra, új éves csúcsra emelkedett, forgalma 2,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,63 százalékkal 474 forintra csökkent, forgalma 193,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 18 forinttal, 0,26 százalékkal 6850 forintra esett, forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com