Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjének kommentárja reggel minimális pozitív korrekcióra számít, az OTP felminősítése segítheti a kereskedést.

Felminősítette az S&P az OTP Bank Nyrt. és az OTP Jelzálogbank Zrt. hosszú lejáratú deviza és forint adós minősítéseit BB+ -ról BBB- szintre, befektetésre alkalmas kategóriába sorolta. A hír pozitív a részvényértékelés szempontjából is, a kedvezőbb finanszírozási feltételek mellett az OTP stabil helyzetére hívja fel a figyelmet, hogy a pozitív kilátás állomásának kihagyásával történt a felminősítés - írta. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint nem látszik határozott irány Európában, így inkább stagnálás, kivárás lesz jellemző.



A befektetők az amerikai jegybank feladatait ellátó Federal Reserve (Fed) kétnapos kamatdöntő ülése eredményének szerdai kihirdetéséig kivárnak - tette hozzá. Szintén kiemelte, hogy az OTP felminősítésének pozitív hatása lehet. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 271,08 pontos, 0,76 százalékos csökkenéssel, 35 362,83 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 30 forinttal, 0,14 százalékkal 21 555 forintra csökkent, 880,6 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,38 százalékkal 9310 forintra esett, forgalmuk 1,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,21 százalékkal 468 forintra gyengült, forgalma 205,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 0,95 százalékkal 6755 forintra csökkent, forgalmuk 723,9 millió forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com