Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője alacsony forgalom mellett irány nélküli kereskedésre számít, szerinte jelentős elmozdulás nem valószínű.

A vezető részvényekről közölte: a Richternél kérdéses, hogy az elmúlt időszakban tapasztalható gyengesége meg tud-e fordulni. A Mol-nál az olajár csökkenése miatt enyhe profitrealizálás is elképzelhető, az OTP részvényeivel pedig vélhetően a keddi árfolyamon kereskednek majd. Hozzátette: délután fontos amerikai makroadat érkezik, ami az amerikai munkahelyek számáról ad tájékoztatást. Vélhetően a kereskedés második felében ez mozgatja majd az árfolyamokat.

Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kifejtette: óvatos emelkedéssel indulhat a kereskedés, ugyanis a befektetők kivárnak a Magyar Telekom gyorsjelentése előtt, amely szerdán piaczárás után este 6 órakor érkezik. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy kedden rendkívül jó hangulatban zajlott a nemzetközi kereskedés, ebből azonban a BUX kevésbé tudott profitálni. A Mol-ra vonatkozó várakozásaik pozitívak, a részvény árfolyama a 23 000 forintot is elérheti - közölte.



A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,65 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 35 786,52 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt. A Mol 25 forinttal, 0,11 százalékkal 22 255 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,21 százalékkal 9580 forintra nőtt, forgalmuk 2,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal 466 forintra emelkedett, forgalma 136,4 millió forint volt. A Richter-papírok 35 forinttal, 0,53 százalékkal 6540 forintra gyengültek, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com