Emelkedés jöhet a tőzsdén a szakértők szerint

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: kedvező a hangulat a magyar piacon, folytatódhat az emelkedés. Az előző napon fontos szinteket értek el a vezető részvények, de érdemes lehet a kisebb papírokra is figyelni.

Az előző napon felfüggesztett CIG Pannónia részvényei limittel emelkedhetnek - tette hozzá. Európában kivárás lesz jellemző az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatalakító testülete szerda esti döntése előtt - jelezte.



Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjének kommentárja szerint megindult az emelkedés a BUX papírokban is kedden a nemzetközi év végi ralit követve. Elsősorban az OTP képe kedvező, a befektetők a bejelentett újabb potenciális akvizíciók előtt optimisták. Piacmozgató hír a nagyobb magyar papírokkal kapcsolatban nem várható - írta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 442,51 pontos, 1,18 százalékos emelkedéssel, 38 018,26 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt. A Mol 10 forinttal, 0,34 százalékkal, 2935 forintra erősödött, 3,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 245 forinttal, 2,44 százalékkal, 10 280 forintra nőtt, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal, 467 forintra csökkent, forgalma 356,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott, 6400 forintot ért, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com