Emelkedéssel indulhat a kereskedés a szakértők szerint

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír elemzője elmondta, hétfőn az amerikai piacok zárva tartanak, így várhatóan nem lesz magas a hétfői forgalom.

Hozzátette, pozitív a hangulat a nemzetközi piacokon, és ez várhatóan átterjed a BÉT-re is. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint is pozitív korrekcióval indulhat a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. Mint fogalmazott, miután az olasz kormányalakítási kísérlet kudarcba fulladt, jelentősen csökkent az esélye, hogy egy erősen euroszkeptikus kormány kerüljön hatalomra. Az Equilor elemzője kommentárjában emlékeztetett arra, hogy a magyar részvénypiac a múlt héten nem szerepelt túl jól, elsősorban az OTP árfolyamcsökkenése húzta le az indexet.



Hétfőn a bankpapír árfolyama emelkedéssel nyithat, ugyanakkor a volatilitás továbbra is magas maradhat. A Mol esetében folytatódhat a csütörtökön megindult felpattanás, itt akár egy hosszabb, felfelé tartó korrekciós hullám is elképzelhető az elemző szerint. A Richter piacára is vevők érkezhetnek, itt azonban az 5450 forintos szint meghatározó ellenállást képez az emelkedésben - közölte. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 134,56 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel, 35 758,06 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 13,2 milliárd forint volt. A Mol 30 forinttal, 1,16 százalékkal, 2624 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 430 forinttal, 4,12 százalékkal, 10 000 forintra esett, forgalmuk 7,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,24 százalékkal, 417 forintra gyengült, forgalma 246,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,47 százalékkal, 5325 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el. A BUMIX 4101,25 ponton zárt pénteken, ez 30,79 pontos, 0,75 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com