Emelkedéssel nyithat a tőzsde a szakértő szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, miután a BÉT részvényindexe, a BUX minimális, 1,72 pontos emelkedéssel 55 961,13 ponton zárt szerdán, gyakorlatilag stagnált.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy kissé javul a nemzetközi befektetői hangulat, ugyanakkor a Magyar Telekom kivételével egyik vezető részvény technikai képe sem mondható kifejezetten pozitívnak. Hozzátette: az OTP árfolyamában a következő ellenállási szintek 13 600 forintnál, majd 13 828 forintnál találhatók. Az OTP-részvények ára szerdán 55 forinttal, 0,41 százalékkal 13 545 forintra erősödött, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki
   

A Mol jegyzése a 200 napos mozgóátlagon pihen, mely 2756 forintnál található, alatta 2730 forint közelében adódnak támaszok, míg ellenállás 2785 forintnál. Szerdán a Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2764 forintra csökkent, 787,6 millió forintos forgalomban. A Richter napok óta lefelé sodródik, a következő támasz 8700 és 8750 forint között látható, míg 9 ezer forintnál ellenállás húzódik. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,56 százalékkal 8800 forintra esett szerdán, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
    

A Magyar Telekom árfolyama tovább emelkedett, 550 forintnál támasz alakult ki, míg rövid távú ellenállás 564 forintnál van. A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 0,91 százalékkal 557 forintra nőtt, forgalma 229,8 millió forint volt szerdán.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com