Emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat jelentősen javult csütörtök reggelre, így a pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában. Szerdán a BÉT részvényindexe, a BUX 154,56 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 56 926,62 ponton zárt.Felidézte, hogy nem mindennapos folyamatok voltak láthatók szerdán a részvénypiacon, minden blue chip árfolyama emelkedett, a 2,5 százalékos súllyal rendelkező Opus viszont közel 30 százalékot esett, így végül a BUX index a negatív tartományban fejezte be a kereskedést.
    

A vezető részvények közül az OTP megerősítette a kitörést: 85 forinttal, 0,59 százalékkal 14 380 forintra nőtt, forgalma 9,3 milliárd forintot tett ki. Az elemző szerint a 14 180 forintos szint erős támaszt jelent, a következő ellenállás 15 ezer forintnál húzódik. Varga Zoltán megjegyezte, hogy a Mol áttörte a 2700 forintos szintet, a következő erősebb ellenállás a 200 napos mozgóátlag 2750 forintnál. A papírok 36 forinttal, 1,33 százalékkal 2734 forintra erősödtek, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
    

A Richter a 9150 forintos támasz megközelítését követően ismét felfelé indult, ellenállási szint 9300 forintnál látható, amelynek áttörése esetén 9420 forintnál lenne a következő szint. Ez előző nap a papírok árfolyama 75 forinttal, 0,81 százalékkal 9285 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el. A Magyar Telekom tesztelte a 446 forintos ellenállást, de áttörni még nem tudta. Amennyiben erre sor kerül, a következő szint 451 forintnál lehet. A részvények árfolyama 3,0 forinttal, 0,68 százalékkal 445 forintra emelkedett szerdán, forgalma 149,8 millió forint volt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com