Emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Emelkedéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint. A BUX 646,01 pontos, 0,99 százalékos csökkenéssel, 64 345,88 ponton zárt szerdán.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy a kereskedés a kedvezőnek mondható nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően pozitív korrekcióval indulhat, ám kérdéses, hogy ez mennyire lehet tartós.
    

A vezető részvények közöl az OTP fontos támaszhoz közelébe ért szerdán, amely 16 534 forintnál húzódik. Amennyiben ezt a szintet letöri a jegyzés, a következő fontosabb támasz 16 ezer forintnál adódna. Az OTP-részvények ára szerdán 360 forinttal, 2,13 százalékkal 16 540 forintra esett, forgalmuk 6,4 milliárd forintot tett ki.
    

A Mol továbbra is a 2885 forintos támasz felett mozog, alatta a 30 napos mozgóátlag 2847 forintnál van, míg felül 2940 forintnál van ellenállási szint. A Mol az előző napon 22 forinttal, 0,75 százalékkal 2894 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. A Richter árfolyama továbbra is a 9585 forintos támasz felett mozog, míg ellenállási szint 9855 forintnál húzódik. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,31 százalékkal 9750 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el szerdán.
   

A Magyar Telekom változatlanul a 774 forintos ellenállás alatt tartózkodik, támaszok 758, majd 749 forintnál láthatóak. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,13 százalékkal 769 forintra gyengült, forgalma 508,2 millió forint volt szerdán.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com