Enyhe csökkenéssel nyithat a tőzsde

Enyhe negatív korrekcióval indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 513,33 pontos, 0,97 százalékos emelkedéssel, 53 175,92 ponton zárt csütörtökön.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy iránykereséssel, enyhe negatív korrekcióval indulhat a kereskedés, miután némi bizonytalanság látható a nemzetközi befektetői hangulatban. A vezető részvények közül az OTP árfolyama tovább halad a 13 ezer forintos ellenállás felé, fontos támasz 12 270 forintnál látható a szakértő szerint. Az előző nap az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,20 százalékkal 12 650 forintra erősödött, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.
    

Varga Zoltán kifejtette, a Mol az osztalékszelvény vágása miatt esett, azzal korrigálva szép pluszban fejezte be az előző kereskedést. Támasz 2840 forint közelében, ellenállás 2885 forintnál látható a grafikonján. Csütörtökön a Mol ára 320 forinttal, 10,03 százalékkal 2870 forintra csökkent, 4,1 milliárd forintos forgalomban. A Richter átlépte a 8815 forintos ellenállást, a következő potenciális akadály 9 ezer forintnál adódhat. A papírok árfolyama csütörtökön 55 forinttal, 0,63 százalékkal 8855 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.
    

Az elemző szerint a Magyar Telekom következő támasza 410 forintnál látszik. Az előző nap a papír árfolyama 3,5 forinttal, 0,84 százalékkal 412 forintra esett, forgalma 83,5 millió forint volt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com