Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde

Kisebb pozitív korrekció várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén, a további mozgást elsősorban a nemzetközi befektetői hangulat befolyásolhatja az Equilor Befektetési Zrt vezető elemzője szerint. Pénteken a BUX 554,92 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel, 57 010,75 ponton zár.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában megjegyezte: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában az 50 napos mozgóátlagnál, 13 685 forintnál, húzódik támasz, 14 ezer forintnál ellenállás. A bankpapír árfolyama pénteken 30 forinttal, 0,22 százalékkal 13 880 forintra esett, forgalma 2,0 milliárd forintot tett ki.
    

A Mol árfolyama pénteken a 2850 forintnál húzódó 30 napos mozgóátlag alá esett, amely most ellenállást képez, lefelé a következő támasz 2810 forint - húzta alá. Az árfolyam pénteken 50 forinttal, 1,75 százalékkal 2812 forintra csökkent, 966,3 millió forintos forgalomban. A pénteki esés után a Richter papírjaiban a következő fontos támasz 8715 forintnál húzódik az Equilor szerint. Az árfolyam 160 forinttal, 1,80 százalékkal 8730 forintra csökkent, 890,9 millió forintos forgalom mellett.
    

A Magyar Telekom papírjai a 600 és 623 forint közötti sávban mozoghat. A távközlési papír árfolyama 5,0 forinttal, 0,82 százalékkal 608 forintra gyengült, forgalma 136,6 millió forint volt pénteken.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com