Esésre számítanak az elemzők a tőzsdén

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a BUX index csökkenése a romló nemzetközi hangulattal magyarázható, ugyanis vélhetően az európai részvénypiacok is negatívan nyitnak majd.

A vezető részvények közül az OTP, a Mol és a Richter kerülhet a kereskedés folyamán eladói nyomás alá, a Magyar Telekom a keddi kereskedéshez hasonlóan, szerdán is stabil maradhat.



Rövid Szabolcs a piacmozgató hírek közül a magyar inflációs adatot említette. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek eljutatott kommentárjában kifejtette: a keddi jelentős profitrealizálási hullámot követően szerdán tőzsdenyitás után kisebb mértékű pozitív korrekciót vár, ezt követően azonban ismét eladói nyomás uralkodhat majd a magyar piacon.

A vezető részvények közül az OTP-t emelte ki: a bankpapírnál a 8650 forintos, valamint a 8500 forintos szintekre lesz érdemes figyelni, az elemző szerint ugyanis ha az utóbbi érték alá csökken a papír árfolyama, akkor gyorsan 8250 forint alá süllyedhet az OTP részvények ára. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 739,29 pontos, 2,23 százalékos csökkenéssel, 32 442,20 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 700 forinttal, 3,37 százalékkal, 20 090 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 255 forinttal, 2,86 százalékkal, 8655 forintra esett, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,20 százalékkal, 500 forintra gyengült, forgalma 768,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,39 százalékkal, 6385 forintra csökkent, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com